HÍREK
Az Opus Global közel 10 százalékos pluszban nyitott, de más NER-hez közeli részvények is szépen erősödtek.
HÍREK
Az öt legszegényebb településen összesen hárman szavaztak az ellenzéki pártokra, közülük egy a Mi Hazánkra.
HÍREK
Facebook-oldalán ünnepelte a Fidesz győzelmét a showman, aki az eredményvárón és a március 15-i Békemeneten is ott volt.
HÍREK
A Fidesz viszont százezerrel növelni tudta a táborát, így összesen 1 milliós a különbség 2018-hoz képest.
HÍREK
Az újraválasztott ellenzéki képviselő szerint „ki kell mondani, sőt a tetteinkkel megmutatni, hogy ilyen körülmények között még egyszer nem szabad elindulni.”
HÍREK
Lázár János kijelentésére reagálva elmondta, nem érzi magát „politikai hullának” a vereség miatt.
HÍREK
Orbán Viktor a brüsszeli bürokratákkal együtt sorolta az őt többször bíráló elnököt ellenfelei közé. A CNN és a Guardian is ezzel foglalkozik.
HÍREK
A Fidesz és az ellenzék eredményváróján kérdeztük az embereket, kora estétől az újabb kétharmad biztossá válásáig.
HÍREK
Azt szeretnék, ha az unokáik büszkék lennének arra, amit letesznek az asztalra – fogalmazott a miniszterelnök.
HÍREK
A Jobbik a választás egyik nagy vesztese, miközben a pártból kivált politikusok a Mi Hazánk színeiben 7 fős frakciót alakíthatnak Toroczkai László vezetésével.
HÍREK
Pécsen és Szegeden kívül mindenhol nyert a Fidesz. És Pécsen is nagyon szoros az állás, Mellár Tamás alig pár száz szavazattal vezet.
HÍREK
Lázár ugyanakkor ki akar egyezni vele, mert attól, hogy politikai hulla, még 2019-ben megválasztották, meg neki amúgy is minden vásárhelyi ember kedves.
HÍREK
Az LMP 2018-as miniszterelnök-jelöltjét Menczer Tamás, a külügyminisztérium államtitkára verte meg Budakeszin.
HÍREK
Budapesten egyelőre bizonytalan az ellenzéki Kunhalmi Ágnes és a fideszes Szathmáry Kristóf győzelme, Pécsen Mellár Tamás izgulhat.
HÍREK
Az amerikai lap párhuzamot von Orbán Viktor és a szerb államfő tegnapi győzelme között, amit elsősorban médiafölényüknek tud be. A Wall Street Journal és a Guardian szerint csökkenhet az oroszok elleni újabb szankciók esélye.
HÍREK
A DK elnöke egyszer sem mondta ki Márki-Zay Péter nevét beszédében, de végig róla beszélt. Baloldali ellenzék nem lehet sikeres, ha a polgári jobboldalt tekinti mintának – mondta.
Népszerű
Ajánljuk