SZTÁRVILÁG
A Blikk információi szerint Koncz Zsófia és párja 2018-ban egy igazi álomesküvőn házasodott össze.
SZTÁRVILÁG
A szülőszobában derült ki, hogy a kisfiú más bőrszínnel rendelkezik, mint az apa. Ezen az anya szülei is nagyon kiakadtak, a válóperben az eddig utált vejüket akarják támogatni.
SZTÁRVILÁG
A táncművész egyelőre távkapcsolatban él Nagy Balázs színésszel, akivel már régóta ismerik egymást, de csak most kezdett szerelemmé alakulni a kapcsolatuk.
SZTÁRVILÁG
Két egykori tanácsadója szerint amint elhagyják a Fehér házat, a first lady be fogja adni a válókeresetet.
SZTÁRVILÁG
A modell nagyon boldog új párkapcsolatában. Azt is elárulta, hogy egyre jobban tudnak kommunikálni a szerelmével.
SZTÁRVILÁG
Először a kényszer szülte a helyzetet, ám annyira bejött ez az életforma, hogy így tervezik leélni az életüket.
SZTÁRVILÁG
Kriszti különválásuk óta most először szólalt meg. A Tények Plusznak elárulta, mi volt az az árulkodó jel, amiből rájött, hogy volt párjának már új kapcsolata van, és beszélt arról is, hogyan élte meg az elmúlt nehéz hónapokat.
SZTÁRVILÁG
A felcsúti milliárdos és felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix még szeptember elején jelentették be, hogy válnak.
SZTÁRVILÁG
A férfi végső elkeseredésében hunyt szemet felesége félrelépése felett, annyira szerette volna megmenteni a házasságukat. Ő sem számított arra, mi lesz az engedélyezett félrelépésből.
SZTÁRVILÁG
Feleségével még el sem váltak, de már 2 hónapja új párja van a rappernek. Közeli ismerősei előtt már nem is rejtegeti.
SZTÁRVILÁG
Alig pár napja jelentették be a válásukat, de Mészárosné Kelemen Beatrix már korábban elköltözött férjétől.
SZTÁRVILÁG
A házasság felbontásáról szóló döntésüket közösen, együttes akarattal hozták meg - közölték egy közleményben.
Népszerű
Ajánljuk