KÖZÖSSÉG
Kadelka Zsófia mesélt nekünk a látássérülteket érintő tabukról, a hétköznapi kihívásairól és arról is, hogyan lehet jól segíteni egy látássérültnek az utcán. Vakvezető labradorjával olyan erős kapocs tartja össze, hogy szinte érzik egymás rezdüléseit.
KÖZÖSSÉG
„Nem most jöttem le a falvédőről!” - mondta a seattle-i étterem felszolgálója, majd közölte, hogy ha még egyszer bepróbálkozik ezzel a trükkel, rendőrt hív. Csakhogy a fiatal férfi tényleg látássérült.
KÖZÖSSÉG
A fiú lélekjelenléte mentette meg a helyzetet: nem csak lerángatta a támadó ebet a vakvezető kutyáról, de még pórázt is tudott tenni arra.
KÖZÖSSÉG
A kalauz többször is rászólt a nőre, aki végül panaszt tett, miután megérkezett a Keleti pályaudvarra.
KÖZÖSSÉG
A férfi munkába indult, már a felezővonalon túl járt kutyájával, amikor elgázolta őket az autó.
KÖZÖSSÉG
A Fressnapf „Összefogás az állatokért” kezdeményezésével évek óta támogatja a kisállatokkal dolgozó civil szervezetek munkáját.
KÖZÖSSÉG
A kutya már ismerte a pontos útvonalat, hiszen rengetegszer kísérte gazdáját, így ha már nem is teljesen látta az utat, rutinból mindig biztonsággal vezette el a férfit a munkahelyére.
KÖZÖSSÉG
A látássérült és vakvezető kutyájának összeismerkedése komoly és hosszú folyamat. A Szeretlek Magyarország fotósa a gyakorlati felkészítést követte végig.
KÖZÖSSÉG
Rendkívüli nehézségekkel küzdenek meg a mindennapokban világtalan honfitársaink. Most elmeséltek néhányat azok közül, amik valószínűleg a látóknak fel sem tűnnek a mindennapi rohanásban. Október 15. a Fehér Bot Napja.
KÖZÖSSÉG
Tudtad, hogy a fehér botot egy grófnő találta ki? És hogy egy vakvezető kutya kiképzése 2 millió forintba és két év munkájába kerül?
Népszerű
Ajánljuk