HÍREK
Az Oxfordi Egyetem által fejlesztett szer ugyanis jóval könnyebben tárolható és olcsóbb is, így úgy tűnik, ez lesz a legkönnyebben terjeszthető a fejlődő országokban, ahol a legsürgetőbb szükség van rá.
HÍREK
Az emberi erőforrások minisztere higgadságra és mértékletességre int, bár meggyőződése, hogy közös erővel legyőzhető a vírus. Azt azért elismeri, hogy nem tudja, mi vár még ránk.
HÍREK
A főorvos közölte, a vakcina ingyenes és önkéntes lesz, de mindenkinek azt javasolja, hogy oltassa be magát a koronavírus szövődményeinek elkerülése érdekében.
HÍREK
Ezzel felmérhető, hányan gondolkodnak azon, hogy beoltatják magukat – tette hozzá a kormányfő.
HÍREK
Véletlenül adtak először csak fél dózis oltóanyagot a tesztalanyoknak, ezért akár a szerencsének is köszönhető a 90 százalékos hatékonysági mutató.
HÍREK
Egyesek már most azt mondják, hogy biztosan nem fogják beoltatni magukat, de többen még bizonytalanok a lehetséges védőoltással kapcsolatban.
HÍREK
Úgy tűnik, az eddig bejelentett koronavírus-vakcinák hatására kezd visszaállni a légi közlekedésbe vetett bizalom - legalábbis a tőzsdéken.
HÍREK
A miniszter leszögezte, hogy olyan vakcina, amely nem hatásos és szövődményeket okoz, nem fog forgalomba kerülni itthon.
HÍREK
A fejlesztők szerint eddig nem tapasztaltak semmilyen váratlan mellékhatást a tesztalanyoknál.
HÍREK
Az Európai Bizottság elnöke közölte: minden uniós tagállam egyszerre, arányos módon, azonos feltételekkel kapja meg a szállítmányokat.
HÍREK
Szlávik János szerint 90 százalékos hatékonyságú koronavírus elleni védőoltással elég lehet a lakosság 50-60 százalékát beoltani, hogy ne alakuljon ki nagyobb járvány Magyarországon.
HÍREK
A chip-beültetéstől a DNS-módosításig egy csomó marhaságot terjesztenek széles körben a közösségi médiában.
HÍREK
Arról is beszélt, hogy nem jellemző, hogy másodjára is megfertőződnek az emberek a koronavírussal.
HÍREK
December 10-én születhet döntés a Pfizer és a BioNTech vakcinájának engedélyeztetéséről, ha jóváhagyják, már másnap elkezdődhet az oltási folyamat.
HÍREK
Az országos tisztifőorvos szerint bizakodásra ad okot, hogy nem növekednek tovább a fertőzésszámok, de korai még bármiféle következtetést levonni, mert csak két hét múlva lehet látni a védelmi intézkedések eredményeit.
Népszerű
Ajánljuk