TUDOMÁNY
A több évtizedes technológiát már a rubeola és a bárányhimlő elleni oltások fejlesztésénél is alkalmazták.
TUDOMÁNY
Naponta 1,34 millió ember kapja meg a koronavírus elleni védőoltást Amerikában. A teljes lakosság 1,8 százaléka pedig már mindkét injekción túl van.
TUDOMÁNY
A kutatásban résztvevőknél semmilyen súlyos mellékhatás nem jelentkezett az oltással összefüggésben.
TUDOMÁNY
A Walesben dolgozó magyar professzor szerint egyetlen hatékony gyógyszer van a koronavírusra, a szteroid. Azon kevés orvosok egyike, aki nem fertőződött meg és már megkapta az első oltást is.
TUDOMÁNY
Amíg korábban sokan az exkluzív prostituáltak és a szórakozás kedvéért keresték fel Dubajt, addig most vannak, akik az oltás reményében mennek oda.
TUDOMÁNY
Ezen a héten a védőoltásra regisztrált legidősebbeket oltják, őket a háziorvos fogja keresni ezekben a napokban. A ma érkező Pfizer vakcina-szállítmányból is az ő oltásukat folytatják.
TUDOMÁNY
Mindössze 38 beoltottat kellett enyhe, súlyos vagy kritikus állapotban kórházba szállítani.
TUDOMÁNY
Közben kiderült, hogy az idősotthonokban olyan vakcinát is felhasználtak, amit eredetileg a második oltásokra tettek félre.
TUDOMÁNY
A rektor elmondta, hogy akár hónapokkal később is jelentkezhetnek a post covid-tünetek. Az ilyen betegek ellátására már külön osztályt hoztak létre.
TUDOMÁNY
A Publicus Intézet felméréséből kiderül, hogy még a Fidesz-szavazók többsége is indokolatlannak tartja a regisztrációt az oltás beadásához.
TUDOMÁNY
Rekordot döntött az egy nap alatt beoltottak, és közel harmadával csökkent a fertőzöttek száma az elmúlt héten.
TUDOMÁNY
A jövő héten a háziorvosok ebből kezdik meg a regisztrált, idősebb emberek beoltását. Most viszont nem tudni, hány embernek lesz elegendő ez a vakcinamennyiség.
TUDOMÁNY
A háziorvosi praxisok egy-egy ampulla Moderna-vakcinát kapnak és hétfőig kell eldönteniük, hogy kik kaphatják meg azokat, valamint kiválaszthatnak hat embert, akit a megyei oltópontokon, illetve városi kórházakban oltanak majd be.
TUDOMÁNY
Szentiványi Mátyás elmondása szerint nem voltak különbségek a hatékonyságban az egyes korcsoportokban.
TUDOMÁNY
Az eddigi kormányzati kommunikáció szerint 201 ezer ember oltására elég vakcinát kapott Magyarország. Vasárnap azonban azt közölték, hogy már 222 005 embert beoltottak.
TUDOMÁNY
A Semmelweis Egyetem rektora szerint előnyt jelent az, hogy már öt engedélyezett vakcina van Magyarországon.
Népszerű
Ajánljuk