KÉK HÍREK
Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emeltek vádat a Momentum elnöke és Szarvas Koppány Bendegúz, a párt józsefvárosi képviselője ellen. A 2018 decemberi Kossuth téri tömegdemonstrációkon vettek részt.
KÉK HÍREK
Tavaly novemberben leitattak egy férfit, hozzákötözték egy székhez, majd éjszakára magára hagyták. Az áldozat másnapra meghalt.
KÉK HÍREK
A zenész még tavaly márciusban okozott balesetet, amikor a terepjárójával a tilos jelzés ellenére behajtott egy kereszteződésbe és ütközött egy rendőrautóval.
KÉK HÍREK
A vád szerint autókat hozott be külföldről, eladta őket, de nem fizette be utánuk a közterheket.
KÉK HÍREK
A 41-es vonalon a vezetővel verekedett össze, a 17-esen egy négyfős nigériai társaságba kötött bele a származásuk miatt.
KÉK HÍREK
Az állami bank korábbi vezetőségének három tagja a Lánchíd Palotára kötött bérleti szerződés miatt vált gyanúsítottá.
KÉK HÍREK
Az ügyben korábban 5 embert elbocsátottak a Fejér Megyei Hírlaptól, közülük ketten pert indítottak a Mediaworks ellen, amit most megnyertek.
KÉK HÍREK
A zebrán akart menni a férfi, egy autós átrobogott mellette. Szóvá tette, mire a sofőr leütötte őt.
KÉK HÍREK
Az eset még 2015 decemberében történt, egy akkor 21 éves férfit gyanúsít a rendőrség. Most emeltek vádat ellene.
Népszerű
Ajánljuk