SZTÁRVILÁG
Ő már 30 éve elkezdte ezt mondogatni a barátainak, de végül nem valósította meg. Nemrég viszont Olaszországban talált egy olyan helyet, aminek pont ez volt a tematikája.
SZTÁRVILÁG
Eláruljuk, nem a divat miatt. Akármilyen jól is eshet rövidnadrágban megérkezni egy mediterrán éghajlatú ország repülőterére, Tommy Cimato nem javasolja ezt a TikTok-csatornáján.
SZTÁRVILÁG
Musk vasárnap találkozott Zsen Hung-pinnel, a kereskedelmi tanács vezető tisztségviselőjével, aki egyúttal a napokban megnyitott pekingi autókiállítás főszervezője is, majd fogadta őt Li Csiang miniszterelnök.
SZTÁRVILÁG
32 ezer Interrail bérletet oszt szét az EU a pályázó fiatalok között. Azok jelentkezhetnek, akik ebben a tanévben töltik be a 18 éves kort.
SZTÁRVILÁG
Pár napja kiderült, hogy az énekesnő a barátnőjével ment el egy egzotikus helyre, hogy egy meditációs képzésen vehessenek részt.
SZTÁRVILÁG
Pár nappal azután, hogy Csobot Adél elutazott, párja a közös gyerekeikkel jelentkezett be a reptérről. Csak tippelni lehet, vajon mi az úti cél.
SZTÁRVILÁG
A programokon életre kel Báthori Miklós reneszánsz világa. Táncosok, korabeli mesterek, vívók és tudós elmék mellett finom falatok is várnak.
SZTÁRVILÁG
Egy hatalmas partszakadásnak köszönhető, hogy létrejött a part menti sétány, amely a városban készült 58 műalkotásnak adott otthont.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezetőnek több nehézséggel is meg kellett birkóznia, de elmondása szerint van már annyi rutinja, hogy leküzdje a nem várt kihívásokat is.
SZTÁRVILÁG
„Miért száguldozik a városban 5-6 állami luxusautóból álló konvojjal? Miért megy repülővel 200 km-re? Miért viszi hazáig rendszeresen helikopter?” - tette fel a kérdést a közösségi oldalán.
SZTÁRVILÁG
A modell bevallotta, hogy valóban jobban él, mint korábban. De bevallása szerint nem akarja a pénzt felhalmozni, mert nincs örököse, ezért inkább élményeket gyűjtene.
SZTÁRVILÁG
A Wizz Air vezérigazgatója szerint a Ryanair első embere bedrogozva mondhatta, hogy ők a piacvezetők Magyarországon. Tovább tart a verseny és a (szó)csata a két légitársaság között.
SZTÁRVILÁG
4 év, 2 hónap, 3 hét és 5 nap. Pontosan ennyi idő kellett Zitának és Árpádnak, hogy körbetekerjék a Földet. Világkörüli nászútjukon 46 országban jártak, 40 143 kilométert tettek meg.
SZTÁRVILÁG
III. Károlynál rákot diagnosztizáltak, már hétfőn elkezdődött a kezelése. A herceg egyedül érkezik, felesége és gyerekei az Egyesült Államokban maradnak.
SZTÁRVILÁG
A Bükkös-patak vízének zubogása a köveken lezúdulva egyszerre megnyugtató és egyszerre félelmetes is. A hideg időben jegesedő partja pedig különleges látványt nyújt.
SZTÁRVILÁG
A magyar igazolvánnyal eddig évente négyszer lehetett utazni 90 százalékos kedvezménnyel. A tarifareform után már korlátlanul utazhatnak ingyen.
SZTÁRVILÁG
A magyar főváros bekerült a legjobb európai úti célok közé is, az utazók véleménye szerint több okból is érdemes hozzánk ellátogatni.
Népszerű
Ajánljuk