SIKERSZTORIK
Amikor négyórányi barlangi fagyoskodás után azt mondták neki, a hideg csak egy gondolat, fejbe akarta vágni az illetőt. Ma viszont már lelkes híve az úgynevezett hideg terápiának.
SIKERSZTORIK
A FINA ellenzi a kollektív büntetést, de több ország jelezte már, hogy számukra elfogadhatatlan, ha az eseményen részt vehetnek a háborúban agresszorként fellépő országok.
SIKERSZTORIK
Igaz, hogy jeges, igaz, hogy nem uszoda, de azért vízben lenni mindig jó. És az is igaz, hogy pocakot eresztett, igen.
SIKERSZTORIK
Az amerikai olimpiai bajnok a Lia Thomas-botrány kapcsán nyilatkozott, exe pedig igencsak bántónak és álszentnek nevezte a mondatait.
SIKERSZTORIK
Az úszónő cáfolta azt a sajtóhírt, hogy az idei világbajnokság és Európa-bajnokság után felhagy a versenyzéssel.
SIKERSZTORIK
Az úszónő a Nemzeti Sportnak sem erősítette meg azt az értesülést, miszerint idén búcsút intene a versenyzésnek.
SIKERSZTORIK
Az Index információi szerint az úszónő az idei világbajnokságon és Európa-bajnokságon még versenyez, de utána elbúcsúzik.
SIKERSZTORIK
Az úszónő beszél egy műsorban nagyszüleiről és Lengyel Zsomborról is, aki mostanra már el is jegyezte.
SIKERSZTORIK
Egyesek szerint az úszónő haknizik a bántalmazása történetével, mások szerint „egy kamugép”. Sorra vettük a legjellemzőbb hozzászólásokat, hogy érdemben reagáljunk rájuk.
SIKERSZTORIK
„Mindig is nagy állóképességgel rendelkezett a sportban... acélból vannak az idegei” - nyilatkozta kormánya emberéről Rajoelina elnök.
SIKERSZTORIK
Közleményük szerint semmilyen okot nem látnak arra, hogy megvonják a bizalmat az egyesület úszó szakosztályának vezetőjétől.
SIKERSZTORIK
Csütörtökön a bántalmazásokkal vádolt edző elvileg végleg lemondott az úszószövetségben viselt tisztségeiről, de mint kiderült, szakosztályvezetőként tovább dolgozik.
SIKERSZTORIK
A szövetség már el is fogadta a visszalépést, hamarosan részletesen is kivizsgálják az ügyeket.
SIKERSZTORIK
Orsovai Péter is a híres edző különösen kemény bántalmazásairól beszél, hozzátéve, hogy a kiváltságosok gyerekeihez Turi soha nem nyúlt.
SIKERSZTORIK
Az úszó így szinte biztosan lemarad a decemberi Abu-Dzabi rövidpályás világbajnokságról.
Népszerű
Ajánljuk