HÍREK
Csütörtökön két hónapon belül másodszor hiúsult meg halálos ítélet végrehajtása technikai okokból. Legutóbb szeptemberben kellett leállítani kivégzést, miután az elítélt több órán keresztül volt kikötözve.
HÍREK
A külügyminiszter szerint ő a magyar nemzeti érdekeket képviseli Moszkvában, David Pressmannak pedig nincs joga beleszólnia abba, hogy ezt hogyan teszi.
HÍREK
A hóviharokat az úgynevezett tóhatás okozta, volt olyan futballpálya, amit 60 centis hó borított be.
HÍREK
Különleges ügyészt nevezett ki a Donald Trump elleni vizsgálatok felügyeletére Joe Biden kormányzata
Kell egy független vizsgálat, mert Donald Trump hivatalosan is bejelentette indulását a 2024-es elnökválasztáson, és a jelenlegi elnök, Joe Biden szintén nyomatékosan jelezte szándékát, hogy elindul újraválasztásáért.
HÍREK
Két évtizede nem szerepelt ilyen jól kormányzó párt az USA-ban, mint most. A szenátus mellett a képviselőházban is egyre szorosabb a verseny, ami mindenképpen meglepetés: már csak szűk republikánus többséget jósolnak.
HÍREK
Magának való és fura fiúként emlékszik rá Csépe Attila. De amúgy semmi erőszakos hajlamot, bosszúvágyat nem észleltek rajta.
HÍREK
Okos, karizmatikus, és nem terheli mindaz, ami Trumpot igen – így jellemzik hívei Ron DeSantist, aki Donald Trump legnagyobb kihívója lehet.
HÍREK
Az előzetes felméréseknek némileg ellentmondva a demokrata jelöltek jobban szerepeltek a félidős választásokon, a várt republikánus győzelem mégsem lesz olyan fényes és egyértelmű, a szenátusban nem biztos, hogy többségük lesz.
HÍREK
Az Egyesült Államok szövetségi államai közé nem sorolt Guamnak 1993 óta folyamatosan demokrata kongresszusi küldötte volt.
HÍREK
A „putyin séfjeként” is emlegetett üzletember büszkén mesélt erről a sajtóban, sőt állítja, hogy jelenleg is ezt teszik.
HÍREK
Ha többségbe kerülnek a republikánusok a Kongresszusban és a Szenátusban, gyakorlatilag lebéníthatják Joe Biden törvényjavaslatainak elfogadását.
HÍREK
Az anyagot a Quantico katonai bázisra szállították elemzésre, várják annak eredményét, ugyanakkor egy kampánymunkatárs orvosi felügyelet alatt van.
HÍREK
Mivel a csatatéren kudarcot vallanak, az orosz csapatok hetek óta Ukrajna infrastruktúráját támadják. Antony Blinken és G7-es kollégái támogatni fogják Ukrajnát az infrastruktúra helyrehozatalában.
HÍREK
Willard Miller és Jeremy Goodale 16 évesek voltak a gyilkosság idején, de a bíróság felnőttnek tekinti őket.
Népszerű
Ajánljuk