KÉK HÍREK
A Will megyei seriffhivatal vasárnap közleményében azt írta, szombat reggel kaptak segélyhívást egy nőtől, aki azt mondta, hogy megtámadta a főbérlője. A kiérkező rendőrök találták meg a nőt és fiát, mindkettejük mellkasán, törzsén és végtagjaikon több szúrt sebbel.
KÉK HÍREK
A Powerball szerencsejátékon főnyereményt jelentő szelvényt Kaliforniában adták el, a Los Angeles közelében fekvő Frazier Park településen, egy vegyeskereskedésben. Az illető gazdagabb lesz, mint Mészáros Lőrinc.
KÉK HÍREK
A hivatalos becslések szerint mintegy 160-170 ezer amerikai tartózkodik Izraelben turistaként, életvitelszerűen, vagy más keretek között. Legkevesebb 27 amerikai áldozata van a harcoknak eddig.
KÉK HÍREK
Antony Blinken elmondta, hogy nemcsak amerikai külügyminiszterként, hanem zsidóként is érkezett Izraelbe. Nagyapja az oroszországi pogromok elől menekült el, nevelőapja pedig a náci Németország Lengyelországban működtetett megsemmisítőtáborainak volt a túlélője.
KÉK HÍREK
A kislányt már napok óta keresték a hatóságok, a kilencéves gyerek egyedül indult kerékpározni egy nemzeti parkból, ahol éppen a családjával nyaralt. A rendőrség az út mentén csak a kerékpárját találta meg pár napja.
KÉK HÍREK
A Kongresszus csak nagy nehézségek árán fogadta el az átmeneti költségvetést. Többek között az Ukrajnának szánt támogatásokról is nagy vita volt.
KÉK HÍREK
Megfigyelik egymás tengeralattjáróit, ügynököket toboroznak, számítógépes rendszereket törnek fel, drónflottát és mesterséges intelligenciát vetnek be. A legforróbb ütközési pont a két nagyhatalom között egyértelműen Tajvan.
KÉK HÍREK
Vasárnap este tört ki a lázadás az egyik börtönben Pennsylvaniában. A rendőrség szóvivője szerint a kilenc szökevényt azóta is keresik, több csapattal kutatják át a környéket, hogy megtalálják őket.
KÉK HÍREK
Lauren Boebert coloradoi képviselőt a biztonságiaknak kellett kivezetniük a denveri musicalelőadásról a botrányos viselkedése miatt.
KÉK HÍREK
Danelo Souza Cavalcante teljesen megváltoztatta a külsejét, ezért tudott ennyi ideig elmenekülni a rendőrség elől.
KÉK HÍREK
Susanna Gibson ügyvédje az állam bosszútörvényére hivatkozva büntetőfeljelentést kezdeményez az ügyben.
KÉK HÍREK
Szöllősi György annak ellenére nem kapott vízumot, hogy a külügyminisztérium hivatalos kérelmet adott be.
KÉK HÍREK
Azon pörgött be a külügyminiszter, hogy a bukott ex-elnök, Donald Trump az ellene indított eljárások miatt esetleg nem indulhatna a jövő évi választásokon.
KÉK HÍREK
A 21 éves, kétgyermekes amerikai nőt bolti lopással gyanúsították, de tagadta a vádat és nem akart kiszállni a kocsijából. Belehalt az ohiói rendőr által leadott lövésbe.
KÉK HÍREK
Az énekesnők turnéi 5,4 milliárd dollárral járulhatnak hozzá a bruttó hazai termékhez, míg a két film az előrejelzések szerint 3,1 milliárddal növeli a gazdaságot az Egyesült Államokban.
KÉK HÍREK
Hoppál Péter a Facebook-oldalán tett közzé egy listát, amelyben csak keleti országok voltak felsorolva. Úgy látszik, azonban ő nem vette észre a britek, az amerikaiak, a franciák és a lengyelek üzenetét sem.
KÉK HÍREK
A brutális időjárás miatt az Egyesült Államok Nemzeti Hurrikánközpontja figyelmeztetést adott ki, mert életveszélyes áradásokat is okozhat a vihar.
Népszerű
Ajánljuk