PROGRAMOK
A show keretében bengáli tüzek alkotnak úszó virágszőnyeget a vízen, ezen felül lézershow színesíti a műsort a Duna két oldalán, gazdagítva a Lánchíd és az Erzsébet híd látványvilágát.
PROGRAMOK
2024-ben hét hosszú hétvége lesz, ebből négy három napos, kettő négy napos, sőt egy hétvége hat napos lesz.
PROGRAMOK
A főváros főterén ingyenes programokkal, zenével, finom ételekkel várták az érdeklődőket a legkisebbektől a legidősebbekig.
PROGRAMOK
„A zsarnokkal küzdeni kell és nem tárgyalni” – mondta a Demokratikus Koalíció elnöke ünnepi beszédében.
PROGRAMOK
Sok ezer ember volt kinn a szabadságmeneten a rossz idő dacára. A Hősök terétől vonultak az Andrássy út végéig.
PROGRAMOK
Nagyon népszerű a pizzériában a miniszterelnökről elnevezett étel, amit maga Orbán is megkóstolt már.
PROGRAMOK
A Momentum politikusa szerint március 15. azt üzeni, hogy „ha más jövőt szeretnénk magunknak, mint amit a hatalomban lévők elképzeltek”, akkor cselekedni kell.
PROGRAMOK
Az ünnepségen összesen több mint félszáz állami kitüntetést és miniszteri elismerést vehettek át a díjazottak.
PROGRAMOK
A kisfiú kétszer is megpróbálta bevenni a kaput, de Senkó Zsombor kivédte a lövéseket, majd véget vetett a játéknak.
PROGRAMOK
A fővárosban a Covid-éveket leszámítva mindig jó nagy tömeg ünnepelte az új évet, éjjel sem volt ez másképp. Sok ember, dudaszó, tűzijáték, petárdák, színes és hangos kavalkád volt az utcákon.
PROGRAMOK
A betlehemi születés, a karácsony és a hagyományos téli örömök régi fotóival kívánunk minden kedves olvasónknak kellemes ünnepeket!
PROGRAMOK
Sokan a családjukkal együtt fotózkodtak, Curtis pedig azt mutatta meg, hogy mit hozott a Jézuska a kisfiának.
PROGRAMOK
1686 óta munkaszüneti nap a Nagy Imanap. A kormány ennek eltörlésében látja a hadsereg megerősítésének titkát.
Népszerű
Ajánljuk