KÖZÖSSÉG
Adikot az újévi fogolycsere keretében engedték el. Összesen 140 ukrán katona szabadult most az orosz fogságból.
KÖZÖSSÉG
Az ukrán külügyminiszter szerint az EU-s pénzekért folyó harcban használta fel Kijevet a magyar miniszterelnök.
KÖZÖSSÉG
Dmitro Kuleba azt is elmondta egy interjúban, hogy Szijjártó Péter az egyetlen uniós külügyminiszter, akivel nem beszélt a háború kitörése óta.
KÖZÖSSÉG
Az orosz csapaterősítés miatt csökken az esélye egy nagyarányú, sikeres ukrán offenzívának, ugyanakkor az oroszok ahhoz továbbra sem lesznek elég erősek, hogy győzzenek.
KÖZÖSSÉG
Szerintük a magyar miniszterelnök közvetve Ukrajna vereségét szorgalmazza karácsonykor elhangzott mondataival.
KÖZÖSSÉG
Az orosz külügyminiszter azt állította, hogy országa soha nem fenyegetőzött nukleáris fegyver ukrajnai bevetésével. Hozzátette: „Továbbra is együtt fogunk működni azzal a néhány európaival, aki értékeli a barátságot Oroszországgal.”
KÖZÖSSÉG
Egy videó alapján először belefojtják a szót, majd egy férfi lép hozzá, hogy erővel húzza le. A többi utas pedig nem csinált semmit.
KÖZÖSSÉG
A belga színész eddig nem nyilatkozott a háborúról, de korábban Putyinnal és Kadirovval haverkodott. Most ukrán katonák közt látható, amint velük barátkozik.
KÖZÖSSÉG
Az énekes szerint „elképesztően aljas játszma folyik, elsősorban Európa ellen, ami aligha lehet az oroszok érdeke”.
KÖZÖSSÉG
Az orosz rakéták nem tudják megtörni az ukrán ellenállást. A magyar-ukrán identitású Christiannal beszélgettem családról, túlélésről, és arról, milyen karácsonyuk lesz a háború tizedik hónapjában.
KÖZÖSSÉG
Amit a nagypolitika tönkretesz, a civilek próbálják jóvátenni. Bojár Iván András elárulta vendéglátóinak, hogy sokakat az is motivált az adakozásban, hogy szégyellik a hivatalos magyar politikát.
Népszerű
Ajánljuk