FELFEDEZŐ
„Őszintén, komolyan úgy gondolom, hogy meg fog halni” - mondta az asszony, aki több száz emberrel együtt az utcán tüntetett a kötelező oltás ellen Wellingtonban.
FELFEDEZŐ
Az omikron variáns terjedése miatt volt szükség az intézkedésekre. A miniszterelnök saját magával szemben is szigorú volt.
FELFEDEZŐ
A gyanú szerint pénzt kapott azért, hogy mások nevében beadatta magának a koronavírus elleni védőoltást.
FELFEDEZŐ
A ma 14 éves vagy fiatalabb generáció a tervek szerint néhány éven belül már egyáltalán nem tudna hagyományos cigarettát vásárolni a szigetországban.
FELFEDEZŐ
Szülei, nagyszülei, dédszülei is a szőlőnek és a bornak szentelték az életüket, ám nem sokon múlt, hogy Dorka ne folytassa a családi hagyományokat.
FELFEDEZŐ
Nagyjából 80 ezer kis goda érkezik Új-Zélandra minden évben. Ez a példány a 12 220 kilométert nyolc nap és 12 óra alatt tette meg, átlagsebessége óránként 59 kilométer volt.
FELFEDEZŐ
Bár a szervezők megmagyarázták a hosszúfarkú denevér győzelmét, sokan felháborodtak, és a verseny megcsúfolásáról beszélnek.
FELFEDEZŐ
Christchurch város tanácsa húsz év után bontott szerződést hivatalos állami varázslójával.
FELFEDEZŐ
Carmel Sepuloni új-zélandi miniszter most egy életre megjegyzi, hogy ha interjút ad otthonról, akkor zárja be a szoba ajtaját, máskülönben videobomber fia áldozata lesz.
FELFEDEZŐ
A tudósok szerint szerencsések vagyunk, hogy eddig még nem volt példa arra, hogy egyszerre több komoly válság is sújtsa a világot, de ez a jövőben bármikor megtörténhet.
FELFEDEZŐ
Táskákkal és műanyag székekkel támadtak a rablókra, akik magukhoz ragadták a bingó-nyereményt.
FELFEDEZŐ
A kommentelők szerint nem való olyan embernek gyerek, aki gyilkost nevel belőle, mások viszont példaképnek tartják a 23 éves nőt.
FELFEDEZŐ
Reméljük, mindenki lelki szemei előtt megjelent a törzsitáncoló Jakab Péter és a virágkoszorús nyakláncban elnöklő Kövér László.
Népszerű
Ajánljuk