KULT
Megszólalt ugyan a tűzjelző, ám a dolgozók nem láttak sem tüzet, sem füstöt. Végül a beérkező HÉV utasai szóltak, hogy ég az épület.
KULT
A kisfiú minden vágya, hogy tűzoltó legyen, így élete egyik legszebb ajándéka volt, mikor a helyi lánglovagok becsöngettek hozzá.
KULT
A katasztrófavédelem tagjai versbe foglalták kedvenc szakkifejezéseiket a magyar nyelv napjára.
KULT
Egész nap a szombati zivatar romjait kellett eltüntetniük, a képek alapján jelentős kár keletkezett.
KULT
A Fejér megyei település utcáit villámárvíz sújtotta, egy házból az ablakon át mentették az ott lakókat, köztük egy kisbabát is.
KULT
Csodaszép lett a kivilágított járgány, amivel a II. kerületi tűzoltók is mosolyogva fotózkodtak.
KULT
Egy közvélemény-kutatás alapján kiderült, hogy közel háromnegyedük gondol arra, hogy új munkahely után néz.
KULT
A szakszervezeti vezető azt mondja: kevés az alkalmas jelentkező és a pénz, a katasztrófavédelem szerint nincs létszámhiány.
KULT
A 'százados' a salgótarjáni tűzoltó-parancsnokságon szolgál, most pedig egy gyerekeknek szóló program keretében lehet vele megismerkedni.
KULT
Budapesten egy toronydaruról kellett lehozniuk a férfit, aki kommunikálni ugyan tudott, de egyedül lejönni már nem.
Népszerű
Ajánljuk