KÉK HÍREK
Egy panelház kilencedik emeleti lakásában csaptak fel a lángok, a tűzoltók egy asszony életét már nem tudták megmenteni.
KÉK HÍREK
Szenteste és karácsony mindkét napján az év más időszakaihoz hasonlóan országszerte csaknem kétezer tűzoltó van szolgálatban mintegy ötszáz járművel.
KÉK HÍREK
A helyi tűzoltók daruk segítségével tudták leszedni onnan, a mentőakció idejére viszont le kellett kapcsolni az elektromosságot.
KÉK HÍREK
Hamarosan örökbefogadható lesz a három kiskutya, addig a helyi állatvédők vigyáznak rájuk.
KÉK HÍREK
A katasztrófavédelem tagjai versbe foglalták kedvenc szakkifejezéseiket a magyar nyelv napjára.
KÉK HÍREK
A szerencsétlenül járt állat egy mintegy ezer köbméteres víztározó medencébe esett, segítség nélkül nem is tudott kijönni onnan.
KÉK HÍREK
Budapesten körülbelül 30 helyszínre vonultak, Komárom-Esztergom megyében is körülbelül 30 esetük volt.
KÉK HÍREK
A templom tetőszerkezete már százötven négyzetméteren égett, amikor a tűzoltók nagy erőkkel a helyszínre értek. Végül sikerült időben eloltani a tüzet.
KÉK HÍREK
Éjszaka a zivatarok átmeneti megszűnése után kiemelten az Alpokalján, Dél-Dunántúlon lehetnek még reggelig intenzív zivatarok és felhőszakadás. Szerdára a felhőszakadás veszélye miatt Zala megyére adtak ki másodfokú, Baranya, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas és Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetést.
Népszerű
Ajánljuk