HÍREK
A szervezők szerint 50 ezren gyűltek össze. A felszólalók arról beszéltek, hogy valódi gyerekvédelemre van szükség, és ehhez az egész rendszert meg kell változtatni.
HÍREK
A pénteki fővárosi tüntetés sikerének kulcsa az lehet, hogy a kezdeményezés olyan emberektől indult ki, akik hatalmas tömegek megmozgatására képesek a közösségi médiában.
HÍREK
A miniszterelnök sajtófőnöke szerint már hónapokkal ezelőtt letörölték a videót. Az Alapjogokért Központ csütörtökön már elkezdte támadni Azahriah-t a tüntetés miatt.
HÍREK
Szerinte a szervezők azok, akik „a lejáratásomon dolgoznak, akiket baloldali politikusok támogatnak, és felhasználják a gyermekvédelemi, pedofil témát a saját politikai céljaikra…”
HÍREK
A politológus szerint Magyar Péter felbukkanása nem tudja megbontani a kormánypárti szavazótábort. Úgy véli, hogy a péntek esti tüntetés új frontot nyithat a két hete kezdődött kegyelembotrányban.
HÍREK
Ahogy 100 másik híresség, Nagy Ervin, Puzsér Róbert és Thuróczy Szabolcs is ott lesznek a péntek esti tüntetésen. Arról kérdeztük őket, miért álltak a demonstráció mellé, és mit várnak a megmozdulástól.
HÍREK
A Mandineren megjelent cikk szerzője azt is felveti: „Egyelőre nem tudjuk, hogy a sztárallűrökkel jócskán megáldott Azariah ellen tudna-e állni egy olyan csábításnak, amely a popsztárokat minden koncertjükön megtalálja”.
HÍREK
Egy körülbelül negyedórás rész hiányzott a szerdai műsorból. A műsorvezető másnap elmondta, miért döntöttek így.
HÍREK
A rapper reagált Osváth Zsolti szavaira a pénteki tüntetés kapcsán. Szerinte a youtuber teljesen kiforgatta, amit mondott.
HÍREK
A szervezők szerint a rapper előbb csatlakozott a pénteki tüntetés résztvevőihez, majd letagadta mindezt. Ezek után Osváth Zsolti nem is rejtette véka alá a véleményét.
HÍREK
A pedofília minden formáját elutasítja, és azt is, ha a gyerekeket politikai célra akarják felhasználni. A rapper azt kérte, hogy ne éljenek vissza a nevével.
HÍREK
Mindannyian támogatják a kezdeményezést, miszerint civil emberekként fel kell emelni a hangjukat az áldozatok védelme, az átláthatóság, az emberi tisztesség és az őszinte társadalmi párbeszéd érdekében.
HÍREK
Az utóbbi idők egyik legnagyobb tüntetése lehet pénteken Budapesten. Osváth Zsolt szerint szeretnék felrázni az embereket, és elérni, hogy kiessenek a csontvázak a szekrényből. Mert ami most van, szerinte nem nevezhető gyermekvédelemnek.
HÍREK
Az Odakint most szörnyek járnak – kiállás az áldozatokért, gyerekekért, az egészséges társadalomért című tüntetés szervezői szerint a történtek túlmutatnak a lemondott Novák Katalin és Varga Judit személyén és felelősségén.
HÍREK
A jobboldali véleményvezérek csőcseléknek és szarjankóknak nevezték az ellenzéket és a kegyelmi ügy miatt tiltakozókat.
HÍREK
A DK elnöke biztos benne, hogy Orbán Viktor küldte el Novákot és Varga Juditot, továbbá az exminiszterelnök azt szeretné, ha a nép választaná meg az új köztársasági elnököt.
HÍREK
Kinn voltunk a péntek esti tüntetésen, ahol a tömeg a Belügyminisztériumtól a Sándor Palotáig vonult tiltakozva a pedofil bűncselekmény kapcsán gyakorolt államfői kegyelem miatt.
Népszerű
Ajánljuk