KÖZÖSSÉG
Egy régi balesetben megsérült kisfiút kerestek, a kommentek között jelentkezett is egy 30 év körüli férfi.
KÖZÖSSÉG
„Nem volt se víz, se villany, se fűtés – és elviselhetetlenül hideg volt” – mondta Larissza, aki egy pincében bujkált anyjával. Édesanyja a nácikat túlélte 10 évesen, de most az oroszokat nem.
KÖZÖSSÉG
Az ellenzék negyedszerre futott bele hatalmas vereségbe vasárnap. Sok különbség van a négy lebőgés között, de – úgy tűnik – egy állandó szereplőnek elvitathatatlan érdemei vannak benne. Vélemény.
KÖZÖSSÉG
A prepper anyuka szerint minél önállóbbak vagyunk, annál nagyobb eséllyel élünk túl egy katasztrófát. Podcastben segít másoknak is felkészülni a vészhelyzetekre.
KÖZÖSSÉG
Egyikük elmondta, hogy egy társa rákiáltott, hogy ússzon, ekkor látta meg, hogy egy nagy fehér hajó közeledik, és amikor az a hajó is elhaladt, már nem hallotta a segítségért kiabálókat a vízben.
KÖZÖSSÉG
A férfi megjárta a poklok poklát a II. világháború idején, ezután egész életében a béke, az elfogadás és a megbocsátás szószólójaként tevékenykedett.
KÖZÖSSÉG
2004 szeptemberében kis híján életüket veszítették a terroristák támadásában, most az olimpiai dobogón ünnepelhettek.
KÖZÖSSÉG
Az áldozatok szerettei közösen imádkoznak, annak ellenére, hogy eddig nem találtak túlélőket.
KÖZÖSSÉG
14 áldozatot követelt a tragédia, a kisfiú is életveszélyes sérüléseket szenvedett. A szemtanúk szerint olyan hangot hallottak, mintha egy bomba robbant volna.
KÖZÖSSÉG
A 25 éves brit férfinek „pokoli” volt a 2020-as év, de csodálatos módon mindegyik komoly betegségből felépült.
KÖZÖSSÉG
A bányászok leírták a mentőknek, hogy elcsigázottak, és sürgősen szükségük van kötszerekre és gyógyszerekre.
KÖZÖSSÉG
Már majdnem kihűlve, férgesen, kitört fogakkal kaparta a mancsával kanadai családok ablakait, segítségért. Szerencsére jóra fordult a sorsa.
KÖZÖSSÉG
Csodával határos módon, néhány karcolással megúszta a repülőgép-szerencsétlenséget a férfi.
Népszerű
Ajánljuk