TUDOMÁNY
A két magyar kutató is ott van Stockholmban, hogy átvegyék a tudományos élet legrangosabb elismerését. Kövesd élőben az ünnepséget!
TUDOMÁNY
A teknőst 1882-ben ajándékozták Szent Ilona kormányzójának, akkor körülbelül 50 éves lehetett.
TUDOMÁNY
A Nobel-díjas tudós felhívta a figyelmet az Ukrajnában zajló háborúban érintett gyermekek helyzetére. „Mint minden gyerek a világon, ők is megérdemlik az esélyt” – mondta Krausz a beszédében.
TUDOMÁNY
Túlélhetjük-e saját biológiai halálunkat? Biológiai szerverből szintetikus hardverré válhatunk-e? Egyelőre sok a kérdőjel, de a válasz nem egy egyszerű „nem”.
TUDOMÁNY
A végzetünk akkor pecsételődött meg, amikor cickány méretű őseink rendszeres ebédmenüként végezték a dínók bendőjében.
TUDOMÁNY
Az ezoterikus guruk válaszát már ismerjük, sokat is és épp eléggé jól. De valóban meg tudjuk-e változtatni örökölt természetünket, hogy a félig üres poharat is félig telinek lássuk?
TUDOMÁNY
A G3-as erősségű napvihar akár Magyarországon is látható sarki fényt eredményezhet kedvező időjárási viszonyok esetén.
TUDOMÁNY
Magyarországon is ezt a fertőtlenítőt használják a legtöbbször. A kutatók szerint nagyon sürgősen ki kellene találni egy alternatívát, ami valóban véd a fertőzésektől.
TUDOMÁNY
Az Ingenuity sikere további lehetőségeket ad, hogy idegen bolygókon is működni képes, automatikus légijárművekkel bonyolult kutatási feladatokat végezhessünk. A NASA már teszteli a következő generációs drónokat.
TUDOMÁNY
A földi részecskegyorsítók energiájának sokmilliószorosa volt annak a rövid kozmikus részecskesugárzásnak az energiája, ami 2021. május 21-én csapott le a bolygónkra. A kutatók csak azt nem tudják, honnan érkezett, és egyáltalán, mi történt? Mi volt az Oh My God részecske?
TUDOMÁNY
Az ELTE fizikusai a világ három legnagyobb energiájú részecskegyorsítójában vizsgálták az atommagot alkotó anyagot. Munkájuk eredményeként feltárult a kvarkanyag geometriája.
TUDOMÁNY
A kutya vagy macskatartás fizikailag és szellemileg is karbantart, ráadásul az állatokkal fenntartott kontaktus még a vérnyomásra is jótékony hatással van. Amerikai tudósok kimutatták.
TUDOMÁNY
Általában a pszichiátriaiailag terhelt állapotú emberek nagyobb valószínűséggel találkoznak ezzel a furcsa alvási jelenséggel, valószínűleg az agy szerotonin-diszregulációja (kóros szabályozása) miatt.
TUDOMÁNY
Az esemény méréseinek feldolgozása során kiderült, a kitörés 800 másodperce elég volt, hogy megváltoztassa a bolygónk ionoszféráját.
TUDOMÁNY
Ha a Starship ismét meghibásodik, a következő holdraszállást valószínűleg elhalasztják. A világ legerősebb és legmagasabb rakétája november 17-én teljesítheti második tesztrepülését.
TUDOMÁNY
A Mars Sample Return büdzséje az eredetileg tervezett 4,4 milliárd dollár helyett 8-11 milliárd dollár lehet. A misszió akkora összegeket emészthet fel, hogy a Vénusz tanulmányozására irányuló küldetést már törölték is a pénzhiány miatt.
TUDOMÁNY
Szabó Olivér Norton csillagász azt mondja, a kisebb napviharokat átvészelik a rendszereink, de egy igazán nagy ellen védtelenek. Igaz, azok nagyon ritkák. Most viszont épp egy napciklus maximuma jön.
Népszerű
Ajánljuk