KÉK HÍREK
A Jeju Air járata leszállás közben szenvedett balesetet. A szerencsétlenül járt repülő utasa arról beszélt, hogy egy madár beszorult a szárnyba.
KÉK HÍREK
A hegyimentők szóvivője szerint megpróbálhatott visszamászni, ekkor csúszhatott még mélyebbre.
KÉK HÍREK
Egy ideig azt hitték, csak alszik a gyerek. Valószínűleg korábban is gondok lehettek már a fűtésrendszerrel a házban.
KÉK HÍREK
Egy személygépkocsi eddig tisztázatlan okokból áttért a szemközti sávba Romániában. Az ütközés következtében a személyautó kigyulladt, és a benne utazó családnak esélye sem volt a menekülésre.
KÉK HÍREK
Egyelőre nem teljesen tisztázottak a tragédia körülményei, így az sem, hogy az áldozat pontosan mikor halhatott meg.
KÉK HÍREK
A másik eltűntet még hétfőn megtalálták. Ő életben volt, sérülései nem voltak, de kihűlt állapotban bukkantak rá.
KÉK HÍREK
A rendőrség büntetőeljárást indított, és azt is vizsgálják, hogyan történhetett, hogy a gyerek az éjszaka közepén felnőtt felügyelete nélkül tartózkodott az utcán.
KÉK HÍREK
A műsorvezető egy friss interjúban mesélt arról, hogyan élte túl élete legnagyobb tragédiáját: négy és fél éves kislánya, Adélka halálát.
KÉK HÍREK
Óránként közel 220 kilométer/órás sebességű széllel érkezett a Chido hurrikán Mayotte szigetére. Az ítéletidőnek 21 halálos áldozata van, Macron nemzeti gyászt hirdetett a tragédia miatt.
KÉK HÍREK
A rendőrségi jelentések megerősítették: a gázoló 18 éves sofőr vérében THC-t, a marihuána fő hatóanyagát mutatták ki. A szülők a bírósági tárgyalásig még egy évet várhatnak.
KÉK HÍREK
Egy fekete Suzuki Splash felhajtott a járdára, és halálra gázolta a brit családanyát. A szemtanúk szerint a sofőr gyorsan ment, és valószínűleg ittas is volt.
KÉK HÍREK
Nem tudják elfogadni, hogy 24 éve, 11 évesen megölt fiuk gyilkosa szabadlábon lehet. Mindkettőjüket sokkolta a hír.
KÉK HÍREK
A kávézó hat mentett cicája közül egy tragikus körülmények között pusztult el. Egyelőre nem tudni, kinek ölte meg az állatot.
KÉK HÍREK
Olyan dolgot tett, amihez nem biztos, hogy mindenkinek lett volna ereje. Advent alkalmából őszintén vallott a veszteségéről.
KÉK HÍREK
A szemtanú hatalmas csattanásra lett figyelmes a Bali Bála mögötti részen. Mentő is érkezett a helyszínre, de ők már nem tudták megmenteni a férfi életét.
KÉK HÍREK
Nemrég költöztek az álomházba, Judit még adakozott is a helyieknek – most ők szorulnak segítségre. Ha nem megy fel jó éjszakát kívánni a gyerekeinek, akár tragédia is történhetett volna.
KÉK HÍREK
1994. december 2-án 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat több kocsija is. 31-en haltak meg, az áldozatok közül a legidősebb 84, a legfiatalabb alig 8 éves volt.
Népszerű
Ajánljuk