SZTÁRVILÁG
Egy edzőtermi videóban Alee zenéjével üzent a sztárséf, aki a szakítás óta először posztolt a közösségi médiában.
SZTÁRVILÁG
A Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója is elmondta a véleményét a közvéleményt napok óta lázban tartó szakításról.
SZTÁRVILÁG
A volt polgármester egy interjúban erős kritikát fogalmazott meg a jelenlegi győri városvezetéssel szemben is.
SZTÁRVILÁG
Nagyon úgy tűnik, hogy az énekesnő minél hamarabb maga mögött hagyná tönkrement házassága emlékét.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő korábban arról beszélt, hogy régi vágya volt együtt dolgozni a táncosokkal, akiknek nagyon tiszteli a munkásságát. A folytatás így visszatekintve már nagyon rosszul hangzik.
SZTÁRVILÁG
A Balaton márka megalkotásáról beszélgettek, mikor egy érdekes ötlet érkezett egy hallgatótól. Ez pedig beindította a műsorvezetőket.
SZTÁRVILÁG
Kemény szavakkal illette az énekesnőt a humorista, aki szerint Tóth Gabi hozta magát olyan helyzetbe, hogy magánügye közüggyé vált.
SZTÁRVILÁG
A vlogger ugyanakkor kijelentette, hogy önmagában a megcsalást nem tartja akkora bűnnek, amennyire ezért szétszedik az énekest.
SZTÁRVILÁG
A sztárséf nemrég költözött el Tóth Gabival közös álomotthonukból, ahova a hírek szerint már be is költözött Gabi új párja.
SZTÁRVILÁG
Miután Gabi magához költöztette az új párját, a séf jobbnak látta, ha ideiglenesen magához veszi a Hannarózsát - erről beszélt a sztárséf egyik ismerőse a lapnak.
SZTÁRVILÁG
A színész hosszú írásban fakadt ki az énekesnőn gúnyolódó kommentelőkön, akik szerinte nem veszik figyelembe, hogy itt most egy család élete hullott darabokra.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnőről készült friss fotókon úgy látszik, mintha az ujján ugyanaz a fekete köves gyűrű lenne, amelyet még a sztárséf ajándékozott neki a lánykéréskor.
SZTÁRVILÁG
A zenekar Facebook-oldalán reagált az énekesnő válásának bejelentése után kialakult helyzetre.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő még egy verset is posztolt, ami a témába vág. Jó- és rosszakaróinak is üzent.
Népszerű
Ajánljuk