HÍREK
A pártvezér a Budapesti Kongresszusi Központban vázolta fel a sorsdöntő választás tétjét. Szerinte ha a Fidesz vagy a Tisza nyer nagy fölénnyel, annak beláthatatlan következményei lesznek.
HÍREK
A miniszterelnök a parlamentben válaszolt az ellenzék kérdéseire. A Szőlő utcai ügy kapcsán elmondta, hogy vizsgálatot kért arra, miért nem volt hatékony az első feljelentés utáni nyomozás.
HÍREK
A Mi Hazánk elnöke a parlamentben vonta kérdőre a szövetséget a vasárnapi, fájdalmas vereség után. A kormányoldal higgadtságra intett, de a politikus szerint Orbán Viktor is felelős.
HÍREK
Csak akkor csatlakozik a tiszás kezdeményezéshez, ha a nyilatkozat a Meta szerepét is nevesíti. Állítása szerint nem hozhat létre oldalt, posztokat töröltek a nevéről, és a kereső „veszélyesnek” jelöli.
HÍREK
A párt alapító elnöke szerint minden társadalmi réteget megszólító programjuk teljes paradigmaváltást kínál az eddigi kormányzati működéshez képest.
HÍREK
A Mi Hazánk elnökét valaki megelőzte, ugyanis hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt már elindult a vizsgálat.
HÍREK
Azt nem mondhatni, hogy túl bő lére eresztették a közleményüket. Toroczkai ugyanakkor azt ígérte, hogy az ügynek lesz még folytatása.
HÍREK
Az egyik anyagban a Völner–Schadl-ügy tanújaként említett Toriczkaiék szerint B. Ervin beszél a kerületek „kettétöréséről”. A másikban végrehajtók vázolják a körzetkijelölés menetét. A minisztérium szerint a videóban szereplő állítás megalapozatlan pletyka és hazugság.
HÍREK
A Young G-ként is ismert zenész keményen nekiment Magyar Péternek egy friss videóban. A rapper szerint a politikus tiszteletlen és agresszív volt Toroczkai Lászlóval, ami komoly aggodalomra ad okot.
HÍREK
A Mi Hazánk elnöke azt állítja, hogy jövő héten olyan bizonyítékot hoznak nyilvánosságra, amely „megrendíti a kormányt”.
HÍREK
Toroczkai László szerint jövőre három politikai erő lesz a Parlamentben: a Fidesz, a Tisza és a Mi Hazánk. A pártelnök ígérete szerint senkivel nem lépnének koalícióra.
HÍREK
A Mi Hazánk elnöke dossziét adott át, majd többször felszólította a Tisza Párt vezetőjét, hogy ne rágalmazza őt.
HÍREK
Kilépett a Mi Hazánkból a párt volt budapesti vezetője, mert Toroczkai László nem akar határrevíziót
Vékony Csongor szerint a határmódosítás elutasításával a párt cserbenhagyta az elszakított területeken élő magyarokat.
HÍREK
A Mi Hazánk elnöke keményen nekiment a miniszterelnöknek George Simion támogatása miatt. Szerinte ez hátbaszúrás az erdélyi magyaroknak és elfogadhatatlan lépés.
HÍREK
A Mi Hazánk elnöke szerint már korábban is pedzegették ezt a lépést, de mindig leoltották őket. Most Trump meglépte Amerikával a sokak szerint lehetetlent.
HÍREK
Van, aki nem tudott lemondani a havi körülbelül 7 millió forintos jövedelemről - írta a Mi Hazánk elnöke, utalva Magyar Péter hétfői szavazására.
Népszerű
Ajánljuk