OLIMPIA
A birkózó azt mondja, elsősorban testvérének, az egy súlycsoporttal feljebb szintén döntős Viktornak köszöni kötöttfogásúak 77 kilogrammos súlycsoportjában nyert aranyérmet a tokiói olimpián.
OLIMPIA
A birkózó egy-egy könnyed és nehéz győzelem után, a négy között 0-2-ről fordítva 9-2-re verte a kétszeres Afrika-bajnok egyiptomi riválisát, így biztossá vált, hogy a testvérpár mindkét tagja dobogóra állhat a japán fővárosban.
OLIMPIA
Kriszcina Cimanouszkaja hamarosan Varsóba repülhet, így már nem kell tartania az állami megtorlástól.
OLIMPIA
A birkózó Lőrincz Tamás mellett a vitorlázó Berecz Zsombor és a kajakosok is szerezhetnek dobogós helyet.
OLIMPIA
A 77 kilogrammos súlycsoport magyar világ- és Európa-bajnoka a 2012-es londoni olimpiai után ismét döntőbe jutott.
OLIMPIA
Az ökölvívót azért zárták ki, mert szándékosan lefejelte ellenfelét. Ezután sokáig nem tudott beletörődni a verségbe. Igaz, az ülősztrájkot egyszer megszakította, mert ki kellett mennie a mosdóba.
OLIMPIA
Annyira örült a győzelmének, hogy közben lesérült egy ír bokszoló az olimpián, vissza kellett lépnie
Aidan Walsh akkorát ugrott örömében, hogy kificamodott a bokája, végül bronzérmet szerzett.
OLIMPIA
Nemcsak a sajtósok életébe pillanthatunk bele, de Milák Kristóf klasszis úszását is megcsodálhatjuk egy szokatlan szemszögből.
OLIMPIA
A 21 éves úszó a legendás Michael Phelps rekordját adta át a múltnak. Még az idei olimpiai bajnok sem volt olyan gyors az utolsó 50 méteren, mint magyar ellenfele.
OLIMPIA
„Amíg ott leszünk egymásnak, sok rekord meg fog dőlni, legyen az világ-, kontinens-, vagy akár csak egyéni csúcs” - mondta az amerikai Caeleb Dresselről.
OLIMPIA
„Most már gyere haza, tegyük rendbe együtt azt a garázst” - viccelődött az utóiratban Cseh Diána.
OLIMPIA
Ryan Murphy először eléggé feldúltan nyilatkozott, majd utólag azt mondta, senkit nem akart megvádolni doppingolással.
OLIMPIA
A kínai Vang Sun tiszteletteljes gesztust tett a pályafutása utolsó versenyén úszott magyar sportoló felé.
OLIMPIA
Az amerikai tornászcsillag két döntőtől is visszalépett az olimpián. A rengeteg támadás mellett szerencsére sok támogatást is kapott.
OLIMPIA
Burián Katalin bejutott az elődöntőbe 200 háton, Milák Kristóf és Szabó Szebasztián pedig 100 pillangón elődöntősök.
Népszerű
Ajánljuk