KÉK HÍREK
Az amerikai titkosszolgálat erről körülbelül két héttel ezelőtt figyelmeztette a magyar hatóságokat. Fiúkat és lányokat egyaránt elfogtak.
KÉK HÍREK
Kimberly Cheatle lemondását többen szorgalmazták, ennek ellenére ő tartotta magát ahhoz, hogy szeretné folytatni a munkáját. Egészen kedd délig.
KÉK HÍREK
A Tisza Párt politikusa az orosz hekkertámadásról kérdezte a külügyminisztert, amiről kiderült: a minisztériumban is tudtak róla.
KÉK HÍREK
Az országjáró politikus szerint botrány, hogy a külügynél korábban letagadták az orosz hackerek két évvel ezelőtti kibertámadását, amit kampányhazugságnak neveztek.
KÉK HÍREK
Szijjártó állítja, hogy Kaufmann Balázs csak titkosszolgálati módszerekkel juthatott információhoz az esettel kapcsolatban. A 444 újságírója szerint nem ez történt, de forrását nem fedi fel.
KÉK HÍREK
Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára. A közösségi oldalán írt minderről.
KÉK HÍREK
Ugyan még nem jelentették be, hogy távozna Kovács Zoltán András, pénteken azonban már meg is hallgatják az utódját, Hatala Annát. Szakmai és politikai okok is lehetnek a háttérben.
KÉK HÍREK
Távozik a Rogán Antalhoz tartozó Nemzeti Információs Központ vezetője. Utódja az Alkotmányvédelmi Hivatal jelenlegi helyettes vezetője lesz.
KÉK HÍREK
A pártalapításra készülő Magyar Orbán Viktornak tett fel 5 kérdést. Egyebek közt arról érdeklődött, hogy a lejáratása főként azután kezdődött-e, hogy „már 20 % fölé jósolták a belső méréseik a még meg sem alakult pártunk várható szavazatarányát.”
KÉK HÍREK
Az ülésen napirendre kerültek Magyar Péter sajtóban tett állításai is, többi között arról, hogy a Karmelita kolostorban személyes találkozón megfenyegették a titkosszolgálatok emberei, telefonját lehallgatják, személyét megfigyelés alatt tartják.
KÉK HÍREK
Titkosszolgálati akciót sejt Novák Katalin kegyelmi ügye mögött a köztársasági elnök egyik tanácsadója. Skrabski Fruzsina, kormányközeli filmes, influenszer közösségi oldalán fejtette ki gondolatait.
KÉK HÍREK
A létrehozandó szuverenitásvédelmi hivatal különösebb kontroll nélkül vizsgálódhat bárki után, aki a látókörébe kerül, jogállami garanciák nélkül.
KÉK HÍREK
A volt ukrán elnököt pénteken a lengyel határon nem engedték ki Ukrajnából. Bár Porosenkonak volt különleges engedélye az ország elhagyásához, de azt a parlament alelnöke visszavonta.
KÉK HÍREK
Az ukrán hatóságok már korábban hangsúlyozták, hogy az ország katonai és biztonsági szervei bárhol lecsaphatnak célpontokra Oroszországban.
KÉK HÍREK
A nehézfémmérgezést szenvedett Marianna Budanovát jelenleg is kezelik. A helyi média arról ír, hogy a titkosszolgálatok több tagja is mérgezést szenvedhetett.
KÉK HÍREK
A New York Times olyan izraeli biztonsági tisztviselőkkel beszélt, akik napok óta keresik a magyarázatot, mi vezethetett az elmúlt 50 év legsúlyosabb Izrael elleni támadásának sikeréhez.
KÉK HÍREK
A saját sorain belül keres összeesküvőket a titkosszolgálat egy Telegram-csatorna szerint.
Népszerű
Ajánljuk