SZEMPONT
A Telex stábja egy teljes napon át követte a TISZA Párt alelnökének országjárását. A három megyét érintő körúton a politikus a választási esélyekről is beszélt még szombaton.
SZEMPONT
A külgazdasági és külügyminiszter a róla és Szergej Lavrovról megjelent lehallgatott beszélgetésekre reagált egy hosszabb videóban. Azt állítja, a felvételek választás előtti kiszivárogtatása mögött külföldi titkosszolgálatok állnak, de nem nevezte meg, hogy melyek.
SZEMPONT
A Tisza Párt elnöke Létavértesen a titkosszolgálati botrány miatt sürgette a kormányzati felelősségre vonást. Magyar szerint olyan dolgok derültek ki az utóbbi napokban, amilyenekbe bármelyik európai kormány belebukott volna.
SZEMPONT
A Tisza Párt elnöke azt kérte a rendőröktől, és más állami alkalmazottaktól is, hogy tartsanak ki, és ne féljenek, mert „nincsenek egyedül, az egész magyar nemzet, sok millió magyar ember áll mögöttük”. Valamint biztosította őket, hogy lesz elég munkájuk a jövőben.
SZEMPONT
Telkes András szerint egészen bizonyosnak tűnik, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal volt a „karmester” az egész történetben, és mindent előre tudtak. Szerinte a politikai ellenzék megfigyelése azt jelzi, hogy a hatalom megrendeléseit teljesítik.
SZEMPONT
Jámbor András országgyűlési képviselő a „Gundalf”-interjú után arról írt, hogy a magyar állam megbukott. Szerinte a titkosszolgálat szakmaiságát felülírta a kormányzati propaganda.
SZEMPONT
A posztban azt írja, a kormány nemcsak korrupt és „az oroszok bábja”, de már az ország működőképességét sem tudja biztosítani. Majd felszólította Orbán Viktort, hogy azonnal szüntesse meg a politikai irányítást, és bízza szakemberre az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetését.
SZEMPONT
Az informatikus állítása szerint a teljes történet, amit az AH-nak a NATO-képzésről és ukrajnai kapcsolatairól előadott, egy kitaláció volt. Hrabóczki Dániel beszélt a 444-nek a Tisza Párthoz fűződő viszonyáról is. 2024 tavaszán önkéntesként csatlakozott, a párt Discord-szerverét menedzselte.
SZEMPONT
A Momentum politikusa „szervilis gazembernek” nevezte a köztársasági elnököt, aki a rendszerváltás után „nem bitorolhatja” tovább az államfői hivatalt. Szerinte az ország a feje tetejére áll, az államfő pedig gyáván hallgat - többek között - a Panyi Szabolcs újságíró és Szabó Bence volt rendőrszázados ellen indított eljárásokról, valamint a feketekabátos fideszes verőemberek megjelenéséről.
SZEMPONT
A történész a Facebookon fakadt ki a Tisza Párt elleni titkosszolgálati művelet miatt. Állítja, a hatalom az egykori állambiztonság legdurvább eszköztárát veti be Magyar Péterék ellen.
SZEMPONT
Szijjártó Péter szerint lebuktak az ukránok, a volt nyomozó ügyvédje viszont nem veszi komolyan a vágott felvételt. Magyar Péter a rendvédelmiseknek üzent, miközben a család jótékonykodni akar a pénzből.
SZEMPONT
A korábbi nemzetbiztonsági főtiszt szerint a kormány kommunikációja csak mélyíti a gyanút. Szerinte a nyilvánosságra hozott videó egyértelműen manipulált és félrevezető.
SZEMPONT
A 4fund oldalon közölték, hogy a pénteken indított adománygyűjtést a korábbi tervekkel ellentétben vasárnap éjfélkor lezárják. Azt, hogy pontosan kinek és hogyan adományoznak, később fogják bejelenteni.
SZEMPONT
A TISZA Párt elnöke szerint a titkosszolgálatinak mondott felvétel egy 19 éves fiatalember elleni akciót mutat be. A politikus úgy véli, ezzel az állampárt saját magát buktatta le. Szerinte a szolgálatok 14 nap múlva „felszabadulnak az állampárti nyomásgyakorlás és pártpolitikai irányítás alól”.
SZEMPONT
Magyar Péter Oroszlányban arra reagált, hogy a kormány közzétett egy kihallgatási felvételt a Tisza Párt 19 éves volt informatikusáról. Szerinte a fiatalra nyomást gyakoroltak és meg akarták venni.
SZEMPONT
A neves jogtudós szerint a Fidesz-vezetőknek a börtön a tét, ezért nem válogatnak az eszközökben. A titkosszolgálatok és a rendőrség is a hatalom szolgálatában áll a kampányhajrában szerinte.
SZEMPONT
Két kihallgatás vágott részleteit publikálták. A Tisza informatikusának azt mondják, már az is kémkedés előkészülete, hogy nem szólt nekik Henry próbálkozásairól. A második felvételen az informatikus arra jut, Ukrajnában 16 éves korában valóban a beszervezésével próbálkozhattak.
Népszerű
Ajánljuk