HÍREK
Magyar Péter meghirdette a TISZA október 23-ai rendezvényét. A párt elnöke egyúttal beszólt a Fidesznek is.
HÍREK
A politikai szakértő szerint ezért vitázott a miniszterelnök a Tisza Párt elnökével az Európai Parlamentben, és ezért mondta ki Magyar Péter nevét, amit eddig mindig elkerült. Ha Orbán Viktor nem akarja azt is látni egy-két hónapon belül, hogy a Tisza erősebb, mint a Fidesz, akkor lépnie kellett.
HÍREK
A gazdasági bűncselekményekkel vádolt szolnoki férfi az egyik TISZA-szigethez kötődött. Azóta törölték a férfi párttagságát.
HÍREK
A biztos szavazók körében is fogy a Fidesz előnye: augusztus végén 42 százalékon álltak, most 39 százalékra estek vissza, míg a Tisza Párt 33-ról 35 százalékra jött fel.
HÍREK
A politikus szerint azon dolgoznak, hogy Magyarországot visszavigyék Európába, Európát pedig elhozzák Magyarországra.
HÍREK
Piros-fehér-zöld volt a Kunigunda utca a szombati tüntetésen a rengeteg magyar zászló miatt. Fotósunk egy tucatnyi képen örökítette meg a legjobb pillanatokat.
HÍREK
A szombat délutáni tüntetés résztvevőit kérdezgette az álcázott újságíró, akiről fotó is készült.
HÍREK
Nem sokkal délután öt óra előtt lépett a mikrofonhoz a Tisza Párt tüntetésén a politikus. A fő téma a közmédia helyzete volt, de szóba került Orbán Balázs botránya is.
HÍREK
A parlamenti képviselő beszédében köszönetet mondott a Vidéki prókátor nevű ügyvédnek, mert végtére is ő robbantotta ki a kegyelmi botrányt.
HÍREK
A Karinthy-gyűrűs humorista szerint attól, hogy a papírokat bedobáljuk az urnákba, ez még nem demokrácia.
HÍREK
A közmédia állítása szerint azok a lyukas zászlók, amelyeket Magyar Pétert kért, hogy hozzanak magukkal a tüntetők, alig láthatóak.
HÍREK
Magyar Péter szombat délután 3 órára szervezett tüntetést az MTVA-székházhoz. A politikus péntek este már kiment a helyszínre, szombaton kora délután pedig képeket is posztolt arról, mennyi rendőr védi a székházat.
HÍREK
Felszólalt Szentkirályi Alexandra és Vitézy Dávid is, de még a Tisza Párt újdonsült képviselője, Ordas Eszter is. „Hajrá mindenkinek, jó munkát, legyen minden jó” - mondta a Kutyapárt képviselője.
HÍREK
A Tisza Párt politikusa szerint „arról ismét elfelejtett beszélni Orbán Viktor, hogy azért nincs pénz béremelésre, mert a vejétől vesz 650 milliárd forintért felesleges irodaházakat, 1400 milliárdért vesz repteret és 700 milliárdért Vodafone-t…”
HÍREK
A Kormányinfón került szóba Magyar Péter és pártja. A kancelláriaminiszter szerint fontos lenne, hogy elhatárolódjanak az erőszakos kommentektől.
Népszerű
Ajánljuk