HÍREK
Azt nem lehet tudni, hogy kivel tárgyal a Tisza Párt elnöke. Az esemény nem sajtónyilvános, így az ott lefolytatott tárgyalásokról nem adnak felvilágosítást.
HÍREK
Miközben a Medián mérése szerint Magyar Péter pártja megelőzte a Fideszt, ami óriási hír, a Trump-győzelemnek pozitív hatása van a kormánypárta - mondja a politikai szakértő. Kérdés, hogy az az ígéret, ami ebben a győzelemben benne van, mire is lesz elég.
HÍREK
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint, ha Magyarék elindulnának Tolna megyében, akkor még a végén szembe jönne velük a valóság.
HÍREK
A politikus egy olyan fotóval rakta ki a posztját, amin a két kisebb fiával látható a Fehér Ház előtt.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke hét pontban magyarázta meg a visszalépést a bejegyzésében. Szerinte egy esetleges győzelem sem változtatna a Fidesz kétharmados többségén az Országgyűlésben.
HÍREK
Magyar Péter úgy fogalmazott: „Most van mire szerénynek lenni“. Most mértek először jelentős fölényt az ellenzéki pártnak.
HÍREK
Redditen indított egy „kérdezz bármit” műfajú bejegyzést. 2,7 millió felhasználót ért el és több ezer kérdést kapott.
HÍREK
Horn Gábor arról is beszélt, mit kommunikálnak most Orbán Viktorról, és mi lehet a TISZA Párt erősödésének oka.
HÍREK
Egyre többen váltják ki az úgynevezett rendszerváltó kártyát is – újságolta el a Tisza Párt elnöke.
HÍREK
A Vox Populi szakértői vetették össze annak a hét kutatóintézet adatait, amelyek az EP-választás előtt, és most ősszel is adtak ki friss számokat. Szerintük a trendek tekintetében ezek egész jól összahangban vannak.
HÍREK
A TISZA Párt nem bemondásos alapon választja ki a leendő országgyűlési képviselő-jelöltjeit és a kormányváltás idején szükséges több ezer hazaszerető, képzett vezetőt és szakértőt, hanem egyedülálló módon, nyílt pályázaton.
HÍREK
A politikus szerint túl nagy a tét ahhoz, hogy a Fidesz leváltásáig „napi” politikáról vitázzanak. Magyar szerint a Fideszt csak „egy az egyben” lehet leváltani.
HÍREK
A Fidesz, a Tisza és Vitézy Dávid frakciója is leszavazta Karácsony Gergely diákszervezeteket támogató 25 pontos javaslatcsomagját. Erre reagált Baranyi Krisztina.
HÍREK
A politikailag aktív, biztosan vagy valószínűleg szavazó magyarok körében 40%-os támogatottságot élveznek a kormánypártok. Utánuk jön 31%-kal a Tisza Párt, majd egyformán 6%-kal a Mi Hazánk és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt.
HÍREK
A 21 Kutatóközpont igazgatója úgy számol, hogy a Fidesznek ekkora tiszás előnynél is több mandátuma lenne a parlamentben a választási rendszer sajátosságai miatt.
HÍREK
És most már talán meg is előzte a Tisza Párt a kormánypártot. Ráadásul Magyar Péter sorra nyúlja le a Fidesz egykori témáit és jelképeit. A politikai elemző szerint a miniszterelnök mára már nem teheti meg, hogy ne foglalkozzon a kihívójával.
Népszerű
Ajánljuk