HÍREK
A Tisza Párt elnöke azt kérte a rendőröktől, és más állami alkalmazottaktól is, hogy tartsanak ki, és ne féljenek, mert „nincsenek egyedül, az egész magyar nemzet, sok millió magyar ember áll mögöttük”. Valamint biztosította őket, hogy lesz elég munkájuk a jövőben.
HÍREK
Telkes András szerint egészen bizonyosnak tűnik, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal volt a „karmester” az egész történetben, és mindent előre tudtak. Szerinte a politikai ellenzék megfigyelése azt jelzi, hogy a hatalom megrendeléseit teljesítik.
HÍREK
A Nézőpont Intézet legfrissebb mandátumbecslése szerint a Tisza Párt 39, egy velük szövetséges jelölt pedig egy egyéni választókerületben lehet befutó. Azt is megjósolták, szerintük kinek áll a zászló a fennmaradó 35 billegő körzetben.
HÍREK
A posztban azt írja, a kormány nemcsak korrupt és „az oroszok bábja”, de már az ország működőképességét sem tudja biztosítani. Majd felszólította Orbán Viktort, hogy azonnal szüntesse meg a politikai irányítást, és bízza szakemberre az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetését.
HÍREK
Orbán Viktor Hont András Öt csatornáján beszélt Szabó Bencéről és a Tiszáról. Azt mondta, a szolgálatok információt gyűjtenek, a rendőrségi lépéseket ők kezdeményezik.
HÍREK
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) volt nyomozójának testvére korábban jelezte, hogy jótékony célra ajánlják fel a pénz nagy részét. Az adományozók közül egyesek érzelmi alapon, mások a századost a hatalom haragjától féltve kérik: még ne adakozzon.
HÍREK
A történész a Facebookon fakadt ki a Tisza Párt elleni titkosszolgálati művelet miatt. Állítja, a hatalom az egykori állambiztonság legdurvább eszköztárát veti be Magyar Péterék ellen.
HÍREK
A kormányfőt viszont nemzetközileg elismertebbnek gondolják. A 21 Kutatóközpont a 24.hu megbízásából mérte Orbán Viktor és Magyar Péter megítélését.
HÍREK
A politológus egy konkrét Pest vármegyei körzet adatait elemezte, ahol a radikális párt szavazói a mérleg nyelvét jelenthetik. A Mi Hazánk szavazóinak másodlagos pártpreferenciája szerinte bonyolult téma, de így is inkább a Fidesznek okozhatnak fejfájást a szakértő szerint.
HÍREK
A friss felmérés szerint a Tisza jelöltjei több, korábban biztos fideszesnek számító egyéni választókerületben is vezetnek vagy fej-fej mellett állnak a fideszes indulókkal. A kutatócég mandátumkalkulátora szerint a parlamenti többség sorsa nagyjából húsz billegő körzetben dőlhet el.
HÍREK
A Tisza elnöke Keszthelyen Orbán Viktort bírálta a fekete ruhások és a Tisza Pártot érintő ügyben. A kormányfő aznap azt mondta, a rendezvényeken az erőszak forrása a Tisza Párt.
HÍREK
Kémkedéssel fenyegették a 19 éves fiút a kihallgatásán, majd a felvételt az egész ország láthatta. A volt hírszerző szerint ez súlyos szakmai hiba.
HÍREK
A miniszterelnök Békéscsabán kampányolt, a téren kormánypártiak és ellentüntetők álltak egymással szemben. A háború elutasítását és a kormányzati eredményeket emelte ki.
HÍREK
A korábbi nemzetbiztonsági főtiszt szerint a kormány kommunikációja csak mélyíti a gyanút. Szerinte a nyilvánosságra hozott videó egyértelműen manipulált és félrevezető.
HÍREK
A miniszterelnök Felcsúton beszélt a győri gyűlésen feltűnt fekete csuklyásokról. Jelezte, hogy a HVG-nek nem szokott nyilatkozni, a lap videóján a csuklyások a Valton embereit üdvözlik.
HÍREK
A Tisza Párt vezetője szerint a rendvédelmi dolgozók is a korrupt rendszer áldozatai. Videóüzenetben ígért nekik felszabadulást a politikai nyomás alól a választások után.
HÍREK
Magyar Péter Tatabányán bírálta a kormány által közzétett, a Tisza volt informatikusáról készült meghallgatási videót. Szabó Bence védelmét kérte, és arra figyelmeztetett, pár szavazókör dönthet.
Népszerű
Ajánljuk