HÍREK
A Tisza Párt vezetője a Partizánnak adott interjújában elmondta, hogy egy kétharmados győzelem után az Alaptörvény módosításával készítené elő a közjogi méltóságok cseréjét. A politikus szerint a korrekt eljárás az lenne, ha a Fidesz által kinevezett vezetők a népakaratot látva önként lemondanának.
HÍREK
A kutatásból az is kiderült, hogy az ellenzéki szavazók negyede szerint Orbán Viktorék tiszta versenyben is nyerhetnek. A tiszások kétszer akkora arányban feltételeznének csalást a Fidesz győzelmekor, mint a fideszesek a Tisza Párt győzelme esetén.
HÍREK
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság nem vizsgálja a Gundalf-videó ügyét, amíg az érintett nem tesz panaszt. Péterfalvi Attila elnök szerint a meghallgatás körülményei nem tartoznak a hatáskörükbe.
HÍREK
A Publicus Intézet felmérése szerint a biztos szavazó pártválasztóknál 9 százalékkal előzi a Fideszt. Az is kiderült, hogy 39 százalék gondolja úgy, hogy a kormánypárt veszíteni fog, míg 38 százalék Fidesz-győzelmet vár.
HÍREK
A Tisza Párt gazdasági szakpolitikusa a legkedveltebb szereplő a választók körében a kutatás alapján. Orbán Viktort és Szijjártó Péter megítélése hasonló, Lázár Jánost viszont jóval kevesebben kedvelik még a fideszesek is.
HÍREK
A miniszterelnök ünneprontónak is nevezte a Tisza Párt szimpatizánsait, és az ukránokért dolgozóknak titulálta őket. Magyar Péter erre reagálva azt üzente Orbánnak, hogy ne a civilekkel keménykedjen és ordibáljon, hanem álljon ki egy nyilvános vitára.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke a békési megyeszékhelyen tartott rendezvényén azt mondta, nem akarnak „Orbán Viktor 2-t vagy egy Fidesz lightot”, nem ezért kérnek kétharmados felhatalmazást. Szerinte a kormánypárt kampánya összeomlott.
HÍREK
Magyar Péter szerint az államfőnek mennie kell, mert nem látja el a feladatait. A Tisza Párt vezetője a köztársasági elnök hallgatását bírálta a titkosszolgálati botrány és más korábbi ügyek kapcsán.
HÍREK
A Telex stábja egy teljes napon át követte a TISZA Párt alelnökének országjárását. A három megyét érintő körúton a politikus a választási esélyekről is beszélt még szombaton.
HÍREK
A kormányközeli Nézőpont Intézet mandátumbecslése szerint a kormánypártok 66, a Tisza Párt 39 egyéni körzetet nyerhet. A kutatás alapján a Fidesz a községekben, a Tisza Párt pedig a megyeszékhelyeken erős.
HÍREK
A Tisza Párt vezetője politikai fordulatról beszélt a 21 Kutatóközpont legújabb felmérésére hivatkozva a választások előtt. Szerinte most jön a kampány legfontosabb időszaka, amikor minden segítség duplán számít.
HÍREK
A 21 Kutatóközpont március végi felmérése a teljes mintában 12 százalékpontos Tisza-előnyt regisztrált. A Mi Hazánk 6 százalékon, a DK és az MKKP 1-1 százalékon áll.
HÍREK
A TISZA Párt kampányát messze professzionálisabbnak tartja a Fideszénél Zárug Péter Farkas politológus, aki a Válasz Online Választás 26 című műsorában beszélt arról, hogy a kormánypártok egy „harmadvonalbeli kampánycsapat” miatt bukdácsolnak, amelynek komoly felelőssége van abban, hogy a miniszterelnököt egy olyan helyzetbe hozták, ahol kontrollálatlan vagy valótlan állításokat kellett tennie.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke nem is tudott arról, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal meghallgatta/kihallgatta a fiatal tiszást. A politikus köszönetet mondott neki, hogy hű volt az ellenzéki közösséghez és a hazájához.
HÍREK
Radnai Márk szerint azonnali hatállyal tiltottak el egy 19 éves fiút az állami rendezvényekről, miután együtt túráztak. A fiatalember állítólag volt osztálytársairól is mesélt az alelnöknek, akiket eseményről eseményre visznek fizetségért.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke Létavértesen a titkosszolgálati botrány miatt sürgette a kormányzati felelősségre vonást. Magyar szerint olyan dolgok derültek ki az utóbbi napokban, amilyenekbe bármelyik európai kormány belebukott volna.
HÍREK
A TISZA Párt képviselőjelöltje a nyomozóhatóságok beavatkozását kérte, miután egy aktivistájának családtagját online megfenyegették. A Fejér vármegye 4-es körzetében induló színész szerint az elkövető egy helyi fideszes, aki a kormánypárti országgyűlési képviselőhöz köthető.
Népszerű
Ajánljuk