FELFEDEZŐ
A humorista szerint „a tiszásoknak nem gyűlésekre, meg konzultációkra, hanem thai box, meg krav maga edzésekre kellene járniuk”.
FELFEDEZŐ
A Tisza Párt elnöke feltette a kérdést: gyűlölet, agressziót és erőszak, vagy pedig béke, összefogást és mosoly? Gyorsan meg is válaszolta egy videóval.
FELFEDEZŐ
A 59 éves férfi előbb rugdosta a standot, majd üvöltözni kezdett a párt önkénteseivel. A rendőrség elfogta, beismerte a tettét, bíróság elé állítanák.
FELFEDEZŐ
Egyre több helyszínen érik atrocitások a Tisza Párt aktivistáit az alternatív népszavazás miatt. A pultozók szerint higgadtsággal és mosollyal próbálnak reagálni a provokációkra.
FELFEDEZŐ
A humorista arról számolt be, hogy nem engedik be ugyanoda, ahol korábban teltházas műsort adott a városban. Nem a helyi szervezőket okolja.
FELFEDEZŐ
A Tisza Párt elnökéhez egy eseményen lépett oda mikrofonnal a kezében egy hölgy, hogy megkérdezze: a Tisza Párt miért támogatja Ukrajna uniós csatlakozását.
FELFEDEZŐ
A Nemzet Hangja kérdőívet több mint félmillióan kitöltötték – osztotta meg Magyar. A TISZA elnöke szerint az önkénteseket egyre több atrocitás éri.
FELFEDEZŐ
A rendőrök hiába próbálták igazoltatni, a férfi nem tett eleget a felszólításnak. Ezután ráteszik a bilincset, majd a rendőrautóhoz kísérik, ahova alig tud fellépni.
FELFEDEZŐ
Elfogatóparancsot adtak ki a férfi ellen, aki durván rátámadt a Tisza Párt aktivistáira. A videó bejárta a netet, most a rendőrség is keresi a zaklatót.
FELFEDEZŐ
Dunaegyházán a tavaly induló (és a válaszást elveszítő) fideszes jelölt rugdosta a standot és szidalmazta az ott álló nőt. Ráadásul nem is egyedül jött.
FELFEDEZŐ
A TISZA Párt vezetője Orbán Viktorhoz és Sulyok Tamáshoz fordult: „Elég volt! Követelem, hogy haladéktalanul szólaljanak meg az országban uralkodó agresszióval szemben”.
FELFEDEZŐ
A fiatalok és a diplomások körében különösen erős a TISZA Párt. A Fidesz szavazók 98 százaléka, a TISZA támogatói 87 százaléka bízik saját pártja sikerében.
FELFEDEZŐ
A Telex információja szerint a férfit jól ismerik a XX. kerületben, ahol több üzlete is van. Az egyik előtt állt a párt standja, ezt nem nézte jó szemmel Cs. Sándor.
FELFEDEZŐ
Az esetről videó is készült, amit Magyar Péter osztott meg közösségi oldalán. A Vadhajtások főszerkesztője szerint a Tisza Párt vezetőjének testőrei és aktivistái erőszakoskodtak vele.
FELFEDEZŐ
Az agresszív férfi azt nehezményezte, hogy az önkéntesek az üzlete előtt állították fel a pultjukat. Rendőrt hívtak rá.
FELFEDEZŐ
A bíróság szerint a férfi a párttal szemben érzett erős ellenérzései miatt támadt rá az önkéntesekre, akiket politikai meggyőződésük miatt bántalmazott.
FELFEDEZŐ
A támadó felrúgta a pultot, repültek a telefonok és a szemüvegek is - írta Magyar. Felszólította Orbánt, hogy állítsa le az erőszakot.
Népszerű
Ajánljuk