hirdetés
Negyedszer ünnepelte a hálaadást a nagyi az idegennel, akit véletlenül hívott meg vacsorára
A férfi először nem értette, mit akar tőle az asszony, de később kedvet kapott a családi vacsorához. Azóta hagyomány lett a közös hálaadásból.



Megölte a feleségét és négy gyerekét a férfi, de nem őt kapták el
Pénteken szinte biztos volt, hogy a 2011 óta keresett skót családgyilkost tartóztatták le, de a DNS-teszt rácáfolt.




Már megint máshová helyezték a térképre Új-Zélandot, most egy tévécsatorna tévedett
A Föld egyik legelszigeteltebb államát gyakran a térképekről is lefelejtik, pedig igazi bakancslistás hely.



Véletlenül 1,8 milliós bort szolgált fel a vendégnek egy menő étterem pincére, de nem rúgták ki, sőt!
Az étterem közösségi oldalán hihetetlenül jó fej módon reagált.



Elnéztek valamit, Düsseldorf helyett Edinburgh-ba repült a British Airways gépe
A járatot nem a brit légitársaság üzemeltette, hanem egy német alvállalkozó.



Gyorshajtás miatt büntették meg, pedig sosem járt Hollandiában a magyar nő
Egyre nő a bírság, tévedésből,ráadásul fénykép is bizonyítja a nő igazát.



10 totális idiótaság, amit sokan mégis elhisznek – tévhitek a világból
Egyesek szerint a tej búzából készül, mások szerint lapos a föld, a gravitáció pedig látható!



A 6 legmegtévesztőbb magyar elnevezés
Összeszedtünk néhány félrevezető elnevezést, amivel mindennap találkozunk.



17 évig ült börtönben a hasonmása helyett
Ráadásul a keresztnevük is megegyezik.



<
LAPOZZ A ROVAT TOVÁBBI CIKKEIRE
>




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!