SZTÁRVILÁG
Az egyik versenyző kikötötte, hogy bugyi és melltapasz nélkül nem szeretne kamera elé állni. Azért, mert tudja, hogy százszázalékosan megbánná a későbbiekben.
SZTÁRVILÁG
A versenyzőknek Curtis igényeinek kellett eleget tenniük, de ezt a feladatot nem sikerült megoldaniuk. A rapper kisétált a stúdióból.
SZTÁRVILÁG
A műsor egyetlen együtt maradó párja elárulta, hogyan alakult a közös életük. Gyöngyi és Csabi még a második éved résztvevőinek is üzent.
SZTÁRVILÁG
A műsor történetének talán legnehezebb kérdését kapta a vetélkedő brit kiadásának egy játékosa. A merészsége mentette meg, egy vagyont vihetett végül haza.
SZTÁRVILÁG
Végleg összeveszett Petra és Andris a TV2 esküvős valóságshow-jában. A feleség ezután egy látványos gesztussal búcsúzott a rövid házasságától.
SZTÁRVILÁG
„Te egyébként fogyatékos vagy?” – tette fel a kérdést kedvesének a Házasság első látásra versenyzője
Nem ez az első eset, hogy Andris beleállt Petrába a vakházasságos realityshowban. Korábban a lány egyik barátja kis híján megverte a férjet.
SZTÁRVILÁG
Hawa először a fotózást sem akarta megcsinálni, majd félmeztelenül rohant el a béka elől.
SZTÁRVILÁG
Egyik kérdést a másik után tette fel Gyöngyi nagymamája. Teljesen zavarba hozta ezzel a párt.
SZTÁRVILÁG
Majkáról még tavaly decemberben jelentette be a csatorna, hogy visszatér hozzájuk. Újdonságot ígértek, de akkor még nem derült ki, miről van szó.
SZTÁRVILÁG
Úgy tűnik, Balogh Levente véletlenül elárulta, hogy ki nem nyeri meg a hónapokkal ezelőtt forgatott műsort. Vigyázat, spoiler!
SZTÁRVILÁG
Magyar Péter interjút adott volna este, de ehelyett a Legfőbb Ügyészség épületéhez hívta követőit.
SZTÁRVILÁG
Két nagy visszatérés is lesz 2024-ben, az egyik műsort 3, a másikat 15 év után hozzák vissza. Három sorozat viszont véget ér idén.
SZTÁRVILÁG
A színész, műsorvezető nagyon elfoglalt, rengeteget játszik színházban és filmekben, szerepel a tévében. Most azonban úgy döntött, hogy változtat.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető 15 év után tért vissza a csatornára, ahol annak idején színészként kezdte. Szabó Zsófi első napjába még egy baki is belefért.
SZTÁRVILÁG
Már jelentkezni is lehet a valóságshow új évadába. A nyertes több évi bérét viheti haza – ígérik.
SZTÁRVILÁG
A tévés a közösségi oldalán köszönte meg, hogy tagja lehetett az ATV csapatának. Azonban leírta azt is, hogy a jelenlegi közhangulatban jelenlétével nem terhelheti ezt az ígéretes cégcsoportot, az ATV Groupot.
SZTÁRVILÁG
123,4 millióan kapcsoltak a vasárnapi meccsre. Sokan kifejezetten csak Travis Kelce-t akarták látni.
Népszerű
Ajánljuk