HÍREK
Az is beigazolódott, hogy egy délelőtt alatt le lehet tesztelni ötezer embert, a közönség pedig képes arra, hogy egy koncert alatt végig megfelelően viselje a maszkot, miközben énekel és táncol.
HÍREK
A szabályozás eltér a magyarországitól, mert lényegesen több tesztet végeznek el, mint itthon.
HÍREK
A férfit leginkább az zavarta a bírósági tárgyaláson, amikor a férfiasságával kapcsolatos önértékelési zavarairól beszéltek a szakértők.
HÍREK
Van, akinek szinte semmi ellenanyaga nem termelődött két Sinopharm oltás után sem, és van olyan is, akinek a referenciatartomány maximális értékét is meghaladja a szervezetében lévő ellenanyagszint.
HÍREK
Legalább ezer különböző hamis okmányt állítottak elő. Egyikük a belgrádi vásárcsarnokban lévő oltóponton állított ki hamis oltási igazolásokat.
HÍREK
Van olyan is, aki a két oltás után kapta el a koronavírus-fertőzést, bár most tünetmentes volt, csak a teszt mutatta ki, hogy újra pozitív lett - mondta el a polgármester.
HÍREK
A következő hetekben további 10 millió koronavírus-tesztet adnak ingyen azoknak, akik sok emberrel találkoznak.
HÍREK
10 ezer tesztet ajánlanak fel a kerületi önkormányzatoknak, hogy ezzel szűrhessék a diákokat és a pedagógusokat.
HÍREK
A turizmusban dolgozókat pedig soron kívül beoltják. Az ország szeretné megmenteni az idegenforgalmi idényt, ezért mindent megtesznek azért, hogy a vendégek biztonságban érezzék magukat.
HÍREK
Amellett, hogy rendkívül gyors, nagyon olcsó is, így nagy szerepe lehet a tömegrendezvények biztonságos lebonyolításában.
HÍREK
A korábbi tiszti főorvos szerint a nyarat még maszkhordással és a távolságtartás betartásával kell végigcsinálni.
HÍREK
Ma már bárki számára elérhető lehet a saját mozi élménye. Kipróbáltuk, mit nyújt a gyakorlatban.
HÍREK
Rengetegen osztottak meg egy videót, melyben a készítők megmutatják, hogyan találtak pici férgeket egy maszkban. Mi is kipróbáltuk, találunk-e élőlényekre utaló jeleket.
HÍREK
A közös uniós egészségügyi igazolás, az úgynevezett zöld tanúsítvány június 15-től lesz érvényes digitális és papír változatban is mind a 27 tagállam számára. Elmondták, hogy milyen adatokat fog tartalmazni.
HÍREK
A közönséget a belépés előtt tesztelték és maszkot kellett viselniük, ezt leszámítva ugyanúgy bulizhattak, mint a járvány előtt.
HÍREK
Az elvégzett teszteket a REWE több mint hatszázötven üzletében is le lehet adni, ahonnan a posta szállítja őket laborba és 24 órán belül megérkezik az eredmény.
Népszerű
Ajánljuk