HÍREK
Az NNK úgy kampányol az antigén gyorstesztek ellen, hogy a kormány is ezeket fogja alkalmazni a kórházban és oktatásban dolgozók tesztelésére, és a mentőszolgálat is tömegesen használja már egy ideje.
HÍREK
A Biztonságos Koncerteken a nézőtéren és a színpadon is csak negatív teszttel rendelkező emberek lesznek, a vírus nem juthat be a termekbe – mondta Fischer Iván.
HÍREK
A fővárosban körülbelül 30 ezer iskolai dolgozó van, így az 50 ezer tesztből biztosan jut mindenkinek – mondta Havasi Gábor, Budapest egészségügyi tanácsnoka.
HÍREK
A főpolgármester bejelentette, hogy napokon belül 100 ezer új antigén teszt beszerzését kezdik meg, a budapesti pedagógusokat és az oktatásban dolgozókat pedig ingyenesen szűrik.
HÍREK
A munkaadók hétfőtől kérhetik alkalmazottaiktól a negatív teszteredményt. Akik ezzel nem rendelkeznek, nem léphetnek munkába és karanténban kell maradniuk.
HÍREK
A hétvégén a teljes lakosságot meg akarják szűrni, de nincs elegendő szakképzett ember hozzá. Tőlünk ötven embert kértek, de Szijjártó Péter ennek négyszeresét ígérte.
HÍREK
Közel 6500 új igazolt fertőzött egy nap alatt, az intenzív osztályokon már 868 beteget ápolnak.
HÍREK
Egyre több a mintavétel, ezért napokon belül még 200 mintavételi egységet állítanak be országszerte.
HÍREK
Angliában sem sokkal jobb a Covid helyzet, mint nálunk, de az egészségügyi dolgozókat legalább tesztelik, és november végére piacra kerülhet az első vakcina.
HÍREK
De nemcsak a koronavírus-tesztekre lehet szűrni a térképen, hanem más egészségügyi szolgáltatásokra is.
HÍREK
Október első hetében szinte egész Kína útra kelt, mégsem lett tömeges megbetegedés belőle. A szakértők szerint a világ többi része tanulhatna abból, hogyan nullázta le egy éven belül az ország szinte teljesen a vírust ellenszer nélkül is.
HÍREK
Karácsonyig napi egymillió szűrést is képesek lesznek elvégezni, köztük percek alatt eredményt mutató gyorsteszteket is használnak majd.
Népszerű
Ajánljuk