SZTÁRVILÁG
Magyar Elektra azért jelentkezett a műsorba, hogy megmutassa, önállóan mire képes. Ez azonban most nem sikerült neki.
SZTÁRVILÁG
Az amerikai nő a testvére 25. születésnapja alkalmából elevenítette fel a történteket. Az anyjának eddig fogalma sem volt róla, hogyan eshetett teherbe.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő a közösségi oldalán azt írta, hogy nem tud szabadulni a kommentektől, ezek rányomják a bélyegüket a mindennapjaimra.
SZTÁRVILÁG
István aggódik testvére egészsége miatt, nem tudja, mikor kerülhet majd a sor az operációkra.
SZTÁRVILÁG
István dühös és aggódik. És ugyan azt gondolja, a zenésznek nem lesz benn konfliktusa, de így is megtörténhet a baj.
SZTÁRVILÁG
Tavaly nyáron meghalt a Mama. Hirtelen történt, még mindig nem értem hogyan, és miért, ez valami tévedés lehet. Mamának bámulatos ereje volt, hogy valójában mekkora, azt csak most kezdem megérteni, pedig mindig láttam, tudtam, hogy a teher, amit cipel, sokkal súlyosabb, mint a világon bármi más.
SZTÁRVILÁG
A volt amerikai elnök hamarosan megjelenő könyvében számos olyan levelet szándékozik közölni, melyet neves emberektől kapott.
SZTÁRVILÁG
A 22 éves férfi a kislánnyal és annak két testvérével egy hálószobában aludt. A helyzetet kihasználva befolyása alá vonta a gyerekeket.
SZTÁRVILÁG
A férfi halálának okáról nem közöltek részleteket, korábban többször is az utcán kényszerült élni.
SZTÁRVILÁG
Zámbó Jimmy testvére elárulta, hogy milyen a családjuk, és beszélt arról is, hogy a Királyt „imádták a csajok, de ő erről nem tehetett”.
SZTÁRVILÁG
Nem bírták már a családi vitákat, ezért inkább elhagyták a családi otthont. Most sokkal jobban érzik magukat – állítja a showman.
SZTÁRVILÁG
A rapper bátyját és két másik férfit azzal gyanúsítják, hogy több mint egy évtizeddel ezelőtt megölték Katzenbach Imrét.
Népszerű
Ajánljuk