JÖVŐ
Az elvárt 55 százalékos széndioxid-kibocsátás csökkentésből inkább csak 35 százalék érhető el 2030-ig.
JÖVŐ
Pár hete még barkás volt az agancsuk, de mára már megtisztítva hordozzák a fenséges fejéküket a Duna-menti erdőség rejtett csapásain.
JÖVŐ
A lányok maguk készítették el különleges ruháikat halászhálóból, tojástartóból, focimezből, arcmaszkból vagy éppen szemetes zsákból.
JÖVŐ
Az átfogó tanulmány nem titkoltan egy újabb figyelmeztetés a politikai vezetők felé a novemberi glasgow-i klímacsúcs előtt.
JÖVŐ
Most magyar kutatók felmérés készítenek a hazai utakon elütött állatokról, hogy azután a legveszélyesebb helyeken közbeléphessenek.
JÖVŐ
Jelenleg 181 faj állapotát mérték fel a lista mutatói alapján, amit a Conservation Biology folyóiratban mutattak be.
JÖVŐ
Székesfehérváron meglesheted a szárcsákat, az idei év madarát, a cigánycsukot, de élvezheted a nádas susogását, és felfedezheted a természet más csodáit is. És persze benézhetsz a Vidi szentélyébe is.
JÖVŐ
Több ezer pompás csér hagyhatta el a kaliforniai tengerparton épített fészkét a költési időszak kellős közepén.
JÖVŐ
A gigaberuházás nem egyeztethető össze a Ramsari Egyezményben megfogalmazott bölcs hasznosítás elvével és súlyosan károsítaná Magyarország természeti értékeit, a Fertő-tó élővilágát.
JÖVŐ
A biológiai sokféleség világnapja alkalmából az ország négy nagy tavánál, a Fertő tónál, a Balatonnál, a Velencei-tónál és a tatai Öreg-tónál demonstráltak a helyi civilek.
JÖVŐ
50 milliárdnál is több madár élhet a világon, de a madárfajok több mint tizedéből 5000 egyed sincsen
Ritka madárfajnak számít a kínai üstököscsér, a kihaltnak hitt lármás bozótjáró, a röpképtelen dobos guvat, illetve az alig száz példányt számláló feketebegyű guvatfürj is.
JÖVŐ
A természetnek legalábbis nagyon jót tett ez az egy év, amíg az embereket globális szobafogságra ítélte a koronavírus. David Attenborough az Apple TV+ új dokumentumfilmjében meséli el, miért.
JÖVŐ
Az érintetlen területek közül több őslakos közösségek vezetése alá tartozó régiókban található.
JÖVŐ
A lábad alatt, a földből felbuborékozó víz látványa, az ezernyi színben tobzódó növények, a békakoncerttel váró égerláp, a függőhíd, a kilátó rengeteg élményt nyújt a környezetet tiszteletben tartó látogatónak.
JÖVŐ
A madár a magyar természetvédelem szimbóluma, fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100.000 forint.
JÖVŐ
Péntektől vasárnapig tart az Országos Sasszinkron. A felmérésen a sasok mellett valamennyi nappali ragadozómadárfaj és a túzok egyedeit is számba veszik a szakemberek.
Népszerű
Ajánljuk