KULT
A Rovatból

Attenborough új filmjétől titokban kicsit a covidnak drukkolunk – Az év, amikor a Föld megváltozott

A természetnek legalábbis nagyon jót tett ez az egy év, amíg az embereket globális szobafogságra ítélte a koronavírus. David Attenborough az Apple TV+ új dokumentumfilmjében meséli el, miért.


Immár egy éve, hogy az internetről, a tévéből a rádióból, a plakátokról ömlik ránk a koronavírus borzalmait bemutató tartalom. Szinte elképzelhetetlen, hogy lehet készíteni a járvány pozitív hatásairól is filmet, de az Apple TV+-nak sikerült azzal, hogy nem az ember perspektíváját választották, hanem a Föld élővilágának emberen kívül eső részét - velük pedig csodát művelt ez a számunkra viszontagságos egy év. David Attenborough azt is elmondja, miért.

Kamera pásztáz végig a világ legnagyobb városainak kihalt utcáin, egyiken-másikon egy-egy szarvascsorda vagy pingvincsoport botorkál. Szinte várjuk, hogy valahonnan berobbanjon Will Smith egy sereg zombival a háta mögött, de ez nem az a film. A fikció a valóságba csúszott, és bár zombik nincsenek, az üres utcák túlságosan is ismerősek. A Föld bezárt, de a kamera forog: míg az operatőrök szétszélednek a világban, hogy üres utcákat és a hirtelen jött szabadságban lubickoló állatokat forgassanak, addig Attenborough londoni otthonában narrálja a történteket.

Ismét ő a természet szóvivője, ezúttal arról mesél, hogyan is éli meg maga az emberen kívüli élővilág a bolygón átsöprő pandémiát, és nem árulok el túl nagy spoilert, ha annyit mondok: köszöni szépen, nagyon élvezi.

A világ kedvenc természettudósa egyáltalán nem lazsál attól még, mert szobafogságra kényszerül: amellett, hogy a szóban forgó filmet narrálta, saját sorozatot is forgatott a BBC számára úgy, hogy ki sem tette a lábát a házából: Perfect Planet (Tökéletes bolygó) című szériát ősszel mutatták be. A Greta Thunbergről készített háromrészes sorozat második részében - amelyet jövő héten vetít le a BBC - szintén fáradhatatlanul hívja fel a figyelmet a klímaválság egyre kevésbé láthatatlan veszélyeire. Közben arra is volt ideje, hogy az Apple streamingcsatornája számára narráljon egy másikat, ez lett az Egy év, amikor a Föld megváltozott.

Ha az emberiség utóbbi egy évéről készülne dokumentumfilm, lélegeztetőgépek, kifáradt orvosok, védőfelszerelésbe burkolózott ápolók közt forogna a kamera. A természet perspektívája teljesen más: az egész filmet jellemzi a rengeteg nagytotál a teljesen kihalt utcákról. Mintha csak azt akarná érzékeltetni a kamera, milyen lenne, ha kihalna az ember – amelyhez Attenborough tavalyi filmje szerint közelebb vagyunk, mint gondolnánk -, mit is lépne a bolygó?

A pandémia elején sorra érkeztek a hírek, amelyek már akkor jól mutatták a járvány következményeit az ökoszisztémára. A hosszabb-rövidebb leállások miatt csökkent a szén-dioxid koncentráció a levegőben, tisztulni kezdtek a vizek, Velencében a gondoladömping hiányában ismét látni lehetett a csatornák alját. Az év, amikor a Föld megváltozott stábja felkerekedett, hogy konkrét eseteken keresztül mutassa be az emberek eltűnésének hatását elsősorban az állatvilágra.

A Föld lecsendesedett, ennek látják, vagy inkább hallják szó szerinti előnyét például a gepárdok, akik a szafarit ellepő dzsipek dübörgése nélkül könnyebben hívják magukhoz jellegzetes csipogásukkal kölykeiket. A bálnák ugyancsak könnyebben kommunikálnak a teherhajók okozta zaj híján, ahogy San Francisco koronás verébsármányai is évek óta nem látott, termékeny párzási időszak előtt állhatnak így, hogy a dübörgő forgalom nem nyomja el nászdalukat.

A tengerpartok kiürülését titokban a pingvinek is megköszönik, akik többször indulhatnak vadászni az állandó emberi asszisztencia nélkül, a bőséges táplálék pedig az utódnemzésre és az egészségükre is jótékony hatást gyakorol. De köszönik szépen a teknősök is, akik így végre nyugodtan tudnak költeni a tengerpartokon.

Vannak azonban olyan állatfajok, amelyek számára elsőre hátrány az ember eltűnése, ám bámulatosan gyorsan alkalmazkodnak a hirtelen változáshoz. Egészen érdekes a japán Nara templomai közt élő őzek és szarvasok sorsa, akik a turistákkal hirtelen a legfontosabb táplálékszerzési módjukat is elveszítették: a rizskeksz kunyerálását. A dokumentumfilm lenyűgözően mutatja be, hogy

míg az emberek a bezártsághoz próbálnak nyögvenyelősen alkalmazkodni, addig az állatoknak milyen könnyen megy az, hogy ismét szabadabban élhetnek.

Attenborough jókedvűen sorolja a példákat, az újra és újra visszatérő kihalt utcák pedig már nem is hatnak annyira apokaliptikusan: egyre inkább meggyőződünk róla, hogy a pandémiával ugyan az emberiség szenved, a természet viszont ismét levegőhöz jutott.

Attenborough azonban nem lenne Attenborough, ha a film azon a pontján, ahol a sokadik boldog állatábrázat után már inkább csak legyintenénk, hogy jó, tényleg dögöljünk ki inkább mind, nem nyújtana segítő kezet, és nem mondaná el a tőle megszokott életigenléssel, hogy van ám kiút.

És még csak nem is az, hogy kollektív tarkónlövéssel végezzük ki az embereket, hadd térhessenek vissza a benzinkutakra a vízilovak, az utcákra a sakálok. A film tanulsága az, hogy a világ tanuljon az elmúlt egy év tapasztalataiból, hiszen sosem volt még az emberiség megjelenése óta példa arra, hogy éles kísérletben figyelhettük meg, mi történik, ha az embert, amennyire lehet, kivonjuk az egyenletből. Már a kisebb változások is kulcsfontosságúak lehetnek a természet számára: a tengerpartok éjjeli lezárása, vagy a hajóforgalom átszervezése úgy, hogy kevésbé zavarják a bálnákat. A film tágabb üzenete pedig egybecseng Attenborough egyre sürgetőbb mondanivalójával, amelyet hosszú ideje hangoztat:

meg kell találnunk a megfelelő módot, hogyan éljünk összhangban a természettel a kizsákmányolás helyett, mielőtt még túl késő lenne az emberiség számára.

Az Egy év, amikor a Föld megváltozott április 16-tól elérhető az Apple TV+ kínálatában.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: