SZTÁRVILÁG
Az influenszer korábban már elárulta, hogy a mostani, harmadik terhessége teljesen más, mint a korábbiak, sokkal fáradékonyabb és érzékenyebb, de a szüléstől nem fél.
SZTÁRVILÁG
A színésznő megelégelte azokat a pletykákat, amelyek szerint azért váltak el Brad Pittel, mert a karrierjét választotta a családalapítás helyett.
SZTÁRVILÁG
Budapesten már minden ötödik baba magánkórházban születik. Akár egymillió forintnál is többe kerülhet egy ilyen szülés, sokan mégis inkább összespórolják a pénzt. Kíváncsiak voltunk, miért.
SZTÁRVILÁG
Tudta, hogy a hármasikrekkel a koraszülés veszélye is együtt jár, igyekezett a lehető legóvatosabb lenni.
SZTÁRVILÁG
2024-re már 37 éves lesz a rekorder magyar kajakos, de nem lehetetlen, hogy kétgyerekes anyukaként is indulna Párizsban majd.
SZTÁRVILÁG
Számos kiskapu van, amivel azok az orvosok élhetnek, akik nem szeretnék még inkább traumatizálni az abortusz mellett döntő nőket. A minisztériumtól ugyanis semmilyen ajánlást nem kaptak arról, pontosan mit is várnak el tőlük.
SZTÁRVILÁG
Az asszony úgy döntött, kihordja fia és párja ötödik gyerekét, miután a menye méhét el kellett távolítani.
SZTÁRVILÁG
Nem csak az előítéletekkel kellett szembenéznie, terhessége az állapota miatt kockázattal járt.
SZTÁRVILÁG
Az abortusz alkotmányos védelmének visszavonása miatt háborodott fel a színésznő, aki korábban maga is el akarta vetetni egyik gyermekét.
SZTÁRVILÁG
A netes mémpap szerint a celeb mindent, még meg sem született gyereke méltóságát is feláldozza az elérésekért.
SZTÁRVILÁG
A kismamának nem sokkal korábban cserélték le egy másikra epilepszia elleni gyógyszerét. Lehet, hogy ez volt halálának valódi oka.
SZTÁRVILÁG
Chrissy Teigen már képet is mutatott gömbölyödő pocakjáról. Több híresség is gratulált a párnak.
SZTÁRVILÁG
Azt mondták neki, hogy nem lehet gyereke, ezért a férjével az örökbe fogadás mellett döntöttek. Ez végül nem jött össze, de a saját gyerek igen.
Népszerű
Ajánljuk