BUDAPEST
A rendőrség ezután is ellenőrizni fogja a védelmi intézkedések betartását, az arányosság elve mentén szankcionálni fogják a szabálytalankodókat, és a jövőben is érvényt szereznek a hatályos rendelkezéseknek.
BUDAPEST
Budapesti és vidéki éttermek vezetői meséltek lapunknak arról, hogyan vészelték át az elmúlt „kőkemény” fél évet, és mire számítanak most.
BUDAPEST
Orbán Viktor korábban szerdáról vagy csütörtökről beszélt, de a jelenlegi tempóban leghamarabb szombaton érhetjük el a 3,5 milliós határt.
BUDAPEST
Újabb, jelentős enyhítések jöhetnek, újra kinyithatnak a szállodák, fürdők és a kulturális létesítmények is, melyeket védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni - tudta meg a lap.
BUDAPEST
A vendéglátók szövetségének elnöke azt mondja, arra készülnek, hogy hasonló keretek mellett fogadhatnak vendégeket az éttermek, mint a novemberi szigorításokat megelőzően.
BUDAPEST
Karácsony örül, hogy Orbán eltörölte a teraszdíjat, miután ezt a főváros már februárban bejelentette
A főpolgármester megjegyezte, hogy a Fővárosi Önkormányzat február 8-án jelentette be a maga újraindítási csomagját, ebben pedig a teraszok bérleti díjának elengedése is szerepelt.
BUDAPEST
A felső tagozatosok a középiskolásokkal egyidőben csak május 10-én térhetnek vissza a jelenléti oktatáshoz.
Népszerű
Ajánljuk