HÍREK
Korábban két fővárosi cég, a BKK és a Budapest Közút között oszlottak meg a taxiszolgáltatással kapcsolatos feladatok, azonban a Fővárosi Közgyűlés által szerdán elfogadott módosítás centralizálja az érintett tevékenységeket.
HÍREK
Még a taxi csomagtartóját is kinyitották, hogy ott húzzák ki a hátul ülő szurkolókat. Csak akkor menekültek el, amikor odaértek a rendőrök.
HÍREK
A felvétel szerint lassan haladt a kocsival, majd a bal oldali ablakon kinyújtva a kezét lőtt egy fegyverrel.
HÍREK
A robottaxik a tesztüzem lejártával a nap 24 órájában az utasok rendelkezésére állnak az amerikai nagyvárosban. A taxisok szerint az új technológia teljesen tönkreteheti a megélhetésüket.
HÍREK
Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke elsősorban a Bolt védjegyhasználati gyakorlatát kifogásolta beadványában. Az Ubert 2016-ban már sikeresen elüldözték az országból.
HÍREK
Mentős, vigyél el engem valahová! - kiabálta a mentősök felé. Ezt persze ők megtagadták, ezért begorombult a 27 éves férfi.
HÍREK
Korábban egy buszsofőr is megmentette már Erzsi nénit, aki nem tudta pontosan megmondani, hogy hol lakik.
HÍREK
Szerintük az idei taxis tarifa-megállapodás megkötése után számos olyan esemény történt/történik, amely az egyezséget elértéktelenítette.
HÍREK
A Bolt ugyan a panasztétel után kivizsgálta az ügyet, de azt nem árulták el, milyen következménye lett az esetnek.
HÍREK
Ha ez beválik, könnyen lehet, hogy az autók a jövőben sem használhatják majd Budapest legrégibb hídját.
HÍREK
Szigorítják például a taxis engedélyek kiadását és a taxis fuvarszervezők és diszpécserszolgálatok működésének feltételeit is.
HÍREK
Felhívták a figyelmet arra, hogy a gázolajár ugrásszerű emelkedése beépül a szállított termék árába is, így gyártói és fogyasztói, lakossági oldalon is negatív hatásként jelenik meg.
HÍREK
A kamara állásfoglalása szerint a főváros tervezete környezeti terhelésükhöz képest aránytalan mértékben sújtaná a személyszállításban érdekelt vállalkozókat.
HÍREK
Korán örültek a budapesti taxisok a lap szerint. A Főtaxinál havi 40 ezerrel emelkedhet a tagsági díj.
HÍREK
Az emelést a drága üzemanyaggal, a megnőtt inflációval és az emelkedett minimálbérrel indokolják.
Népszerű
Ajánljuk