SZTÁRVILÁG
A Balázsék című műsor megújulva folytatja tovább, de azt egyelőre nem árulták el, hogy kivel pótolják majd a műsorvezetőt.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő komolyan foglalkozott a karrierváltással. Igazságtalannak érzi, hogy az MTVA 10 év után megvált tőle RTL-es szereplése miatt.
SZTÁRVILÁG
A műsor végén csapatonként álltak fel a versenyzők és a coachok, majd Istenes Bence sorban bejelentette azokat, akik továbbmentek a második élő show-ba. A végén négy kieső maradt.
SZTÁRVILÁG
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a pénzügyi válásg meddig húzódik el, hányan tartanak ki fizetés nélkül az iskolában, és hányan fognak távozni, ha nem javul a helyzet.
SZTÁRVILÁG
Ruszin-Szendit tavasszal mentették fel a beosztásából. Szó volt arról, hogy Törökországban folytatja diplomataként, az ügyre rálátó források szerint azonban végül „más döntés született”.
SZTÁRVILÁG
A lap szerint még két befektető távozik a produkcióból. A csatorna fiatalabb cápákat ültetne be a hatodik évadba, állítólag már zajlanak a castingok.
SZTÁRVILÁG
4 éven keresztül volt az üzleti showműsor egyik befektetője. Elmondása szerint elképesztő tempóban élt az elmúlt években, ezen szeretne változtatni.
SZTÁRVILÁG
A hírt több forrás is megerősítette, de eddig még hivatalosan nem jelentették be, írja a portál.
SZTÁRVILÁG
A zsoldosvezér csapatai péntek este vonultak be a dél-oroszországi városba, ahonnan később megindultak Moszkva felé. Szombat este aztán jött a váratlan fordultat.
SZTÁRVILÁG
Rost Andrea azt írta, hogy a továbbiakban nyugodt, támogató közegben szeretne dolgozni. Harangozó méltatlannnak tartja, hogy jelentős művészek egyhangú véleményét figyelmen kívül hagyták.
SZTÁRVILÁG
Tucker Carlsont utoljára pénteken lehetett látni a csatornán. A Fox közleménye szerint közösen döntöttek arról, hogy „elválnak útjaik”.
SZTÁRVILÁG
Az időjárás-jelentő 25 évig volt képernyőn, február végén láthattuk utoljára. Azt mondta, „sok mindennel terhelt időszakon” van túl.
SZTÁRVILÁG
A 85 éves Pásztor Béla polgármesteri ideje rekordnak számít Magyarországon. Most úgy érzi, jöjjenek a fiatalok.
SZTÁRVILÁG
Ő volt a műsor legsikeresebb mentora, egymás után négyszer nyertek a versenyzői. Nem tervezi, hogy sok más műsorban feltűnik majd, inkább visszavonulna a tévés karrierjétől.
SZTÁRVILÁG
A Fradi-elnök szerint nagy veszteség Magyarországnak a két olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó távozása.
Népszerű
Ajánljuk