SZTÁRVILÁG
Marosi Beatrix, az illetékes tankerületi központ vezetőjének lemondását követelték a résztvevők, akik azt is megüzenték: nem adják fel!
SZTÁRVILÁG
Ma Magyarországon a tisztes megélhetésükért küzdők jutalma: elbocsátás – írta a főpolgármester.
SZTÁRVILÁG
Abbamaradnak-e a sztrájkok, vagy most kezdődik-e igazán a polgári engedetlenség – írta az ellenzéki politikus.
SZTÁRVILÁG
Több tanárt elbocsátottak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból pénteken. Mutatjuk a tankerületi központ érvelését.
SZTÁRVILÁG
A közszféra és a versenyszféra szakszervezeteit is arra kérik: ők is szervezzenek szolidaritási sztrájkot.
SZTÁRVILÁG
A középiskolások nemcsak független diákszervezetet hoztak létre, de szinte rögtön olyan professzionális tüntetést szerveztek, amit a sok pénzzel támogatott pártok sem tudtak felmutatni.
SZTÁRVILÁG
A levél szerint ha valaki ismételten nem veszi fel a munkát, azt azonnal elbocsáthatják tanári állásából.
SZTÁRVILÁG
A tiltakozásokat pénteken folytatják. A Tanítanék Mozgalom szeptember 5-étől tervez szervezett polgári engedetlenséget.
SZTÁRVILÁG
Folytatódhatnak a tanársztrájkok is, de a legnagyobb baj, hogy a tanárhiány a helyettesítések, csoportösszevonások és óraelmaradások miatt rontja az oktatás minőségét - véli Szabó Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
SZTÁRVILÁG
Nem tudott érdemi ajánlattal előállni a kormány a szakszervezetek számára a szerdai egyeztetésen.
SZTÁRVILÁG
Sokan katásként magántanárként is dolgoztak másodállásban, a törvénymódosítás miatt ők is nehezebb helyzetbe kerültek most.
SZTÁRVILÁG
A miniszter arról is beszélt, hogy már csak az Európai Bizottságon múlik a helyreállítási alapról való megegyezés.
SZTÁRVILÁG
A kérdés megítélésben óriási a szakadék az ellenzékiek és a kormánypárti szimpatizánsok között.
Népszerű
Ajánljuk