SZTÁRVILÁG
A fitneszedző egy Cadillac-et adott férjének, elmondása szerint ugyanis elég nagy a garázsuk ahhoz, hogy elférjen benne még egy kocsi.
SZTÁRVILÁG
Tízen gyűltek össze, és bár volt rajtuk maszk, a tortaevésnél levették. Csak később derült ki, hogy az egyik családtag már az ünneplés előtt elkapta a koronavírust.
SZTÁRVILÁG
A Manchester City edzőjének személyes köszöntője volt a hab a futballklub születésnapi tortáján.
SZTÁRVILÁG
Radics Gigi olyannyira jól ismeri a legendás amerikai zenészt és zenei producert, hogy egyszer énekelt is Jones privát szülinapi buliján.
SZTÁRVILÁG
Az Állatkert honlapján olvashattuk nemrég, hogy a főkapura „Hiányzol, Állatkert!” feliratot tűzött ki valaki, amire a dolgozók „Ti is hiányoztok Nekünk!” üzenettel válaszoltak a Facebookon.
SZTÁRVILÁG
A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója több ország zenekarában is tiszteletbeli karmester.
SZTÁRVILÁG
Újabb politikus, ezúttal Benjámín Netanjáhu küldött üzenetet a 100 éves olimpiai bajnoknak.
SZTÁRVILÁG
A világ legidősebb élő olimpiai bajnokáról ezt mondta a miniszterelnök: „A Jóisten küld nekünk, a múltban is küldött nagyszerű hősöket, akik példát mutattak, kiragadtak bennünket a mindennapok nehézségeiből.”
SZTÁRVILÁG
A művészek a járványhelyzetben is teljesítették Törőcsik Mari tavalyi kívánságát, amely szerint nem kér mást, csak hogy idén is eljöjjön hozzá az ő drága Nemzetije.
SZTÁRVILÁG
Nagyszabású kiállítással készülnek a születésnapra, melynek összeállításában a közönségre is számítanak.
Népszerű
Ajánljuk