FELFEDEZŐ
A felvétel készítője szerint a fekete, hosszú alak húsz percig maradt a helyszínen. A kommentelők a vidráktól kezdve egészen a pitonig sok mindent feltételeznek, de pontosan senki sem tudja, mi úszott a folyóban.
FELFEDEZŐ
Saját pártjának a képviselői is átálltak, és megszavazták. Az Alkotmánybíróságnak 180 napja van arra, hogy eldöntse, felmentik-e tisztségéből Jun Szogjolt.
FELFEDEZŐ
A rendőrség átkutatta a volt miniszter hivatali rezidenciáját, lefoglalták a telefonját is. Lemondott a belügyminiszter is, akinek a felmentését az ellenzék kezdeményezte.
FELFEDEZŐ
Színpompás ünneplő ruhákat, díszes kiegészítőket és hagyományos szobabelsőt is megcsodáltuk A koreai stílus című kiállításon.
FELFEDEZŐ
Az emberek attól tartanak, hogy nem sikerült megtisztítani a radioaktív vizet, és veszélyes lehet a tengerből származó ételek fogyasztása a jövőben.
FELFEDEZŐ
Eléggé megijesztette a gyanútlan lakosokat. Egyelőre nem tudni, Sero hogyan szökött ki az állatkertjéből.
FELFEDEZŐ
A nyomozók múlt héten kutatták át a Jongszan-ku kerületi rendőrőrs irodáit, a kapitányt pedig felfüggesztették.
FELFEDEZŐ
Nem a vasárnapi volt az első tömegszerencsétlenség, ahol a mostani huszonéves dél-koreaiak voltak az áldozatok.
FELFEDEZŐ
Már órákkal a tragédia előtt jelezték a rendőrségnek, hogy baj van a szöuli halloween-katasztrófánál
A dél-koreai rendőrfőnök elismerte, hogy a hatóságok kiábrándítóan reagáltak a több mint 150 halálos áldozattal járó pánikra.
FELFEDEZŐ
Sokak szerint a hatóságok nem voltak felkészülve arra, hogy kezeljék a helyzetet. Senki nem gondolta volna, hogy az este katasztrófába torkollik.
FELFEDEZŐ
Nem érkezett segítségkérés sem a Szöuli Magyar Nagykövetségre a külügyi szóvivő elmondása szerint.
FELFEDEZŐ
Több mint 150-en haltak meg, amikor nagyjából százezer ember zsúfolódott össze egy helyen.
FELFEDEZŐ
A hírek szerint százezer ember zsúfolódott össze, a mentők óriási erőkkel érkeztek ki és tömegesen próbálták újraéleszteni az áldozatokat.
FELFEDEZŐ
Dél-Korea az első ázsiai ország, a világon pedig a második Európán kívüli – az Egyesült Államok után –, ahol fellelhető Kolodkó alkotása.
FELFEDEZŐ
Öngyilkos lehetett a holtan talált szöuli polgármester, aki búcsúüzenetet is hagyott, mielőtt eltűnt
Hátrahagyott levelében bocsánatot kért mindenkitől, és azt írta, a szülei mellé temessék el. Az eltűnése előtti napon szexuális zaklatás vádjával feljelentették, a koreai sajtó szerint ez is közrejátszhatott a halálában.
Népszerű
Ajánljuk