KÉK HÍREK
A Rovatból

„Nem volt pulzusuk, nem lélegeztek és vérzett az orruk” – szemtanúk a szöuli tragédiáról

Sokak szerint a hatóságok nem voltak felkészülve arra, hogy kezeljék a helyzetet. Senki nem gondolta volna, hogy az este katasztrófába torkollik.


Szombat éjjel turisták ezrei özönlöttek Szöul Itaewon nevű negyedébe, hogy megünnepeljék a halloweent - ám hamarosan pánik tört ki, ahogyan a tömeg felduzzadt, a szemtanúk szerint mozdulni, sőt levegőt venni sem lehetett. A tragédiában legalább 151 fő vesztette életét és rengetegen megsérültek - írja a CNN.

A hatóságok jelenleg is nyomoznak, hogy felderítsék a tragédia okát, míg sokan eltűnt szeretteiket keresik. A tömeghez hozzájárult, hogy az ország minden pontjából Szöülba özönlöttek a halloween megünneplése céljából, mivel erre az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt nem volt lehetőség.

A tízmilliós városban nem szokatlan az óriási tömeg, talán ezért sem hoztak óvintézkedéseket Itaewon negyedben, ahol így feltorlódtak a bulizni vágyók. Amikor kitört a pánik, a bárokban üvöltő zene miatt sokan nem is hallották a segélykiáltásokat.

Bár a mentőket először 22:24-kor értesítették, az embertömegben nehezen tudták ellátni a sérülteket, ezért sokan a mellettük lévőt próbálták mellkaskompresszióval újraéleszteni. A helyzetet a halloween-jelmezek sem könnyítették meg, amelyek nemcsak a sérültek ellátását, hanem az áldozatok azonosítását is akadályozták.

A klubokról és trendi éttermekről ismert negyed főleg fiatalokat vonzott, így az áldozatok zöme tizen- és huszonéves. A halottak között 19 külföldi van, és egyelőre 3580 eltűntről tudni.

„Az incidens előtt egyáltalán nem voltak jelen hatósági személyek, hogy szabályozzák a tömeget” - mondta egy túlélő, a 23 éves Suah Cho.

Egy másik szemtanú szerint a helyzet csak egyre romlott: „Sokan kiabáltak, hogy segítséget kérjenek a társaiknak, de nem volt elegendő mentős, hogy kezelje a helyzetet”.

„Olyan volt az egész, mint egy háborús filmjelenet. Rengeteg embert újraélesztettek, de teljes káosz uralkodott, nem tudtak mindenkinek segíteni. Ezt látva úgy érezzük, a rendőrség nem volt felkészülve egy ilyen vészhelyzetre, bármilyen keményen is dolgoznak”

- mondta két 21 éves fiú, Park Jung-hoon és Moon Ju-young.

Aki hozzám hasonlóan alacsony, az levegőt sem kapott. Csak annak köszönhetem az életemet, hogy egy mellékutcában voltam, a középen állók szenvedtek a leginkább” - mesélte egy nő.

Egy, a helyszínen intézkedő orvos, Dr Lee Beom-suk elmondta, „Sokakat próbáltunk újraéleszteni, és a helyszínen lévők is segédkeztek, de az áldozatok száma robbanásszerűen nőtt.

Sokan sápadtak voltak, nem volt pulzusuk, nem lélegeztek és vérzett az orruk.”

Egy fiatal lány arról számolt be, hogy egy bárba ment be a a barátaival, mert nem érezték jól magukat az utcán lévő óriási tömegben. Nem sokkal később a bárban elkezdett terjedni a hír, hogy valaki meghalt, ezután pedig a vendégeket már nem is engedték ki a bárból. A lány aztán kapott a kormánytól egy üzenetet, amelyben figyelmeztették arra, hogy veszélyhelyzet van a környéken. Végül csak akkor értesült arról, mi is történt, amikor éjfél után végre kiengedték őket a bárból.

„Borzalmas volt. Nem mindenki halt meg azonnal. Még akkor is ki kellett húzni az embereket a tömegből, olyan sokan voltak. És még ekkor is voltak olyan emberek, akik tovább buliztak az utcákon, nem vették észre, mi történik”

- mondta, hozzátéve, hogy még mindig sokkos állapotban van.

Egy 53 éves, itaewoni lakos, Lee Su-mi így írta le a történteket:

“Ezek a »covid-generációnak« is nevezett fiatalok végre összegyűltek életük első fesztiváljára. Senki nem gondolta volna, hogy az este katasztrófába torkollik majd.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.


Egy londoni luxustoronyházból, a 36. emeletről ugrott a halálba egy háromtagú család múlt hónapban. A 47 éves Rakesh Pai, a 46 éves Aditi Paralkar és kilencéves fiuk, Sid május 27-én reggel zuhantak le a dél-londoni Elephant and Castle negyedben álló Highpoint toronyból. A rendőrség „váratlan halálesetként” vizsgálja a történteket.

A kisfiú, Sid, súlyos, halálos betegséggel, többek között veseproblémákkal küzdött. A rendőrség úgy véli, a gyermek állapota hozzájárulhatott a szülők döntéséhez.

Neil Coyle, a körzet munkáspárti képviselője a ház lakóinak írt levelében azt írta a családi drámáról:

„Szörnyű tragédia, egy háromtagú család. Egyszerűen borzasztó. Az a feltételezés, hogy a gyermek súlyos betegségekkel született, ami – a rendőrség következtetése szerint – hozzájárult ehhez a rémes döntéshez.”

A tragédia hátterében a Daily Mail szerint az állhat, hogy

a kisfiútól megtagadták a további orvosi ellátást, és hazaküldték a kórházból.

Ezt a hatóságok nem erősítették meg, a nyomozást vezető detektív pedig arra kért mindenkit, hogy tartózkodjon a találgatásoktól.

Az Indiában született szülők, akik pénzügyi és építőipari tanácsadóként dolgoztak, hat évvel ezelőtt hazaköltöztek, hogy Sid speciális kezelést kapjon, de tavaly visszatértek Nagy-Britanniába, miután a fiú állapota nem javult.

A család egyik barátja szerint a helyzet mindkét szülőre hatalmas terhet rótt. „Különösen Adi küzdött azzal, hogy megbirkózzon a helyzettel. Nem volt családja az Egyesült Királyságban, ráadásul nagyon megterhelő munkát végzett, így rendkívül nehéz volt számára mindent kézben tartani. Óriási hatással volt a mentális egészségére, és azt hiszem, egyszerűen túl sok lett neki.”

Más ismerősök azonban megkérdőjelezték, hogy gyilkosság-öngyilkosság történt volna. Egyikük szerint az apa higgadtabb volt az anyánál, és Sid betegsége, valamint a rájuk nehezedő nyomás ellenére meglehetősen jól kezelte a helyzetet.

A család a sajtóhírek szerint nemrég lakást vásárolt a közeli Claphamben. A Highpoint nevű felhőkarcolóban, ahol a tragédia történt, egy hálószobás lakás bérleti díja 3000 font felett van, míg a kétszobásoké 3715 fontnál kezdődik.

A Metropolitan Police szóvivője közölte, hogy a nyomozók vizsgálják a történteket. „A helyszínen egy férfit, egy nőt és egy gyermeket találtak, akik a helyszíni elsősegélynyújtás ellenére sajnos életüket vesztették. Halálukat jelenleg váratlan eseményként kezelik” – áll a közleményben.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Rabszolgaként tartottak fogva egy nőt Pátrohán: ütötték-verték, végül kidobták a holttestét
A pátrohai férfit 14 év fegyházra, feleségét 10 év börtönre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék első fokon. Az ítélet nem jogerős, a pár fellebbezett a halált okozó testi sértés és emberkereskedelem miatt kiszabott büntetés ellen.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Közel egy éven keresztül rabszolgaként tartott fogva és súlyosan bántalmazott egy pátrohai házaspár egy hajléktalan nőt, aki emiatt később meghalt. A Nyíregyházi Törvényszék szerdán első fokon tizennégy, illetve tíz év szabadságvesztést szabott ki rájuk halált okozó testi sértés, valamint a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, sanyargatással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka miatt.

A pár férfi tagja az interneten ismerkedett meg a hajléktalan nővel, akit azzal az ígérettel csalt Pátrohára, hogy szállásért és ételért cserébe ház körüli munkákat kell végeznie.

A férj több alkalommal elektromos sokkolóval is nekiesett az egyre gyengébb állapotban lévő nőnek, amikor pedig az asszony kiszökött az ingatlanból, és segítséget próbált kérni, a házaspár erőszakkal visszavitte, a férfi pedig olyan erővel vágta pofon és rúgta fejbe, hogy két foga kiesett.

Az ígéretekkel ellentétben a nőt éheztették, a földön altatták, és engedélyük nélkül nem hagyhatta el a házat. Ha a rábízott feladatokat nem megfelelően végezte el, a férfi ököllel és sodrófával rendszeresen, felesége pedig puszta kézzel, alkalomszerűen bántalmazta.

A nő 2024. április 28-án az éheztetés miatt már mozgás- és beszédképtelen volt. Fogvatartói nem hívtak hozzá orvost, hanem autóba tették, és elindultak vele Budapest felé.

Útközben észrevették, hogy az asszony meghalt, ezért egy aszódi parkolóban kirakták a holttestet. A halál oka agyzúzódás, éheztetés és kihűlés volt.

Az ítélet nem jogerős, mert a pár fellebbezett. A házaspár gyermeke és annak párja, akik segítettek a már haldokló nő autóba ültetésében, halált okozó segítségnyújtás elmulasztása miatt felfüggesztett börtönbüntetést kaptak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Csak levelezés és csókolózás volt” – összeszűrte a levet egy rabbal a börtönőr, ő is rács mögé kerülhet
Michelle Molver, az angliai HMP Belmarsh börtön alkalmazottja egy gyilkosságért elítélt rabbal került kapcsolatba. A hivatali kötelességszegés a brit jogban súlyos bűncselekménynek számít, amelyért elvben akár életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható.


Botrány robbant ki a „brit Guantánamónak” is nevezett, nagy biztonságú börtönben, a HMP Belmarshban, miután egy börtönalkalmazott elismerte, hogy csókolózott egy gyilkosságért elítélt fogvatartottal. A 30 éves Michelle Molver, aki a börtön foglalkoztatási vezetőjeként a rabok szabadulás utáni munkakeresését segítette, beismerte a fizikai kontaktust, de tagadja, hogy ezzel hivatali kötelességszegést követett volna el – írja a The Sun.

A nőt azzal vádolják, hogy „nem helyénvaló kapcsolatot” folytatott a 23 éves Kemai Mathurine-nel, aki egy bandagyilkosságban való részvételéért tölti életfogytiglani börtönbüntetését.

A vád szerint tavaly augusztus és szeptember között tartott a viszonyuk. Molver védője, Nigel Leskin a bíróságon a viszony mértékéről beszélt.

„Elismeri, hogy kapcsolatuk volt, de az csak levelezésre és csókolózásra terjedt ki. Nem fogadja el, hogy ez hivatali kötelességszegésnek minősül.”

Mathurine-t 2020-ban ítélték el az ártatlan Joseph Williams-Torres 2018-as meggyilkolásában játszott szerepéért. A férfit Kelet-Londonban, Walthamstowban lőtték le tévedésből, egy rivális banda tagjának nézték.

Michelle Molver börtönfoglalkoztatási vezetőként külső cégekkel és szakmai szervezetekkel is kapcsolatot tartott, hogy a fogvatartottak számára képzéseket és a szabadulás utáni munkalehetőségeket szervezzen. Hétfőn jelent meg először a bíróságon, ahol megerősítette személyazonosságát, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Az ügyében az eljárás Woolwichban folytatódik.

A hivatali kötelességszegés a brit jogban súlyos bűncselekménynek számít, amelyért elvben akár életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható. A vád megállapításához az kell, hogy a köztisztviselő szándékosan megszegje a kötelességét, és ez a magatartás olyan súlyos legyen, hogy sértse a közbizalmat. Az elmúlt években több hasonló ügyben is született letöltendő börtönbüntetés ítélet az Egyesült Királyságban, a bíróságok egyértelműen jelzik, hogy a börtönökön belüli határátlépéseket szigorúan veszik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Negyven év után felnyitotta apja sírját, sokkolta, amikor kiderült, hogy egy idegen maradványai voltak benne
A kaliforniai férfi exhumáltatta 1985-ben eltűnt apja sírját, hogy kiderüljön, pontosan hogyan halt meg. A 2022-es vizsgálat azonban kimutatta, hogy a sírban egy ismeretlen férfi nyugszik, ezért a hatóságok újranyitották az évtizedes ügyet. A férfi pedig már abban sem biztos, hogy apja meghalt-e egyáltalán.


A kaliforniai Mark Wells 41 év után szembesült azzal, hogy a családja nem az eltűnt apját, Dale Wayne Wellst temette el: miután felnyitotta az édesapa sírját, kiderült, hogy nem is az ő maradványai voltak benne – írja a Unilad.

Mark Wells évtizedekig gyászolta apját, akiről úgy tudta, 1985-ös eltűnése után nyolc hónappal holtan került elő. Mivel a halotti anyakönyvi kivonatban a halál oka „ismeretlenként” szerepelt, és a hatóságoktól nem kapott kielégítő válaszokat, 2019-ben saját költségén exhumáltatta a sírt. A 2022-es DNS-vizsgálat pedig mindent a feje tetejére állított.

A Mitotyping Technologies nevű cég által elvégzett, úgynevezett mitokondriális DNS-teszt egyértelműen kizárta, hogy a sírban talált maradványok Dale Wayne Wellstől származnának.

Az eredmény hatására a hatóságok újranyitották a negyven éve lezártnak hitt eltűnési ügy aktáit. Az ügyet tovább bonyolítja, hogy a Placer megyei seriffhivatal közleménye szerint a megyei halottkém irodája annak idején a fogászati nyilvántartás alapján „egyértelműen Dale Wells maradványaiként azonosította a holttestet”. A hivatal szóvivője az eredményekről azt mondta: „A Placer megyei halottkém hivatala a fogászati ​​​​feljegyzések alapján Dale Wells maradványaiként azonosította a holttestet. Miután az azonosítást megerősítették, a maradványokat átadták a legközelebbi hozzátartozóknak.” A két, egymásnak ellentmondó azonosítás miatt a hatóságok nyomoznak a lehetséges téves azonosításügyében.

A történet 1985 februárjában kezdődött, amikor a 38 éves Dale Wayne Wells eltűnt, miközben sacramentói munkahelyéről a kaliforniai Colfaxban élő családjához tartott haza. Nyolc hónappal később egy holttestet találtak az akkori felesége házától alig negyed mérföldre. Mark Wells elmondása szerint a család úgy tudja, a testet állatok roncsolták meg, a nagyapja pedig három lövés nyomát látta, a helyszínen töltényhüvelyek hevertek.

A férfi elmondta, a családjában keringő, ellentmondásos történetek miatt döntött a sír felnyitása mellett.

„Mindig azt mondták nekem, hogy apám vadászbalesetben halt meg. Mondtam anyámnak, hogy láttam a halotti anyakönyvi kivonatát, és láttam, hogy apám halálának oka ismeretlen. Ő bocsánatot kért, és azt mondta, nem akarta elmondani nekem az igazságot arról, ami történt.”

„Azon az estén, amikor apám eltűnt, Sacramentóból, ahol dolgozott, hazafelé tartott Colfaxba, hogy meglátogassa akkori feleségét és a féltestvéreimet. Azt hiszem, nagyon kellemetlen helyzetbe került. A holttest megtalálásának helyszínén golyók voltak a földön – ami arra utalt, hogy valaki fegyverrel lőtt.”

A DNS-eredmény sokkolta, és most válaszokat követel.

„Szeretném tudni, miért az a személy fekszik a földben az apám helyett. A legfontosabb, hogy szeretném tudni, él-e az apám. Nem tudom, hogy meghalt-e — válaszokat akarok.”

A hatóságoknak most azt kell kideríteniük, ki nyugszik Dale Wayne Wells sírjában, és ami még fontosabb: mi történt valójában a férfival 1985-ben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk