EGER
A közvélekedés szerint a pucér gyerekeket ábrázoló alkotás túl kihívó lett, és bizonyos testrészek arányait sem sikerült jól eltalálni.
EGER
Járókelőknek tűnt fel, hogy valami bűzlik a szoborból, majd meglátták, hogy egy halott ember van benne.
EGER
Velem község, ahol a színésznő utolsó évtizedei nagy részét töltötte, többféleképp is igyekszik tisztelegni emléke előtt.
EGER
„A méltó megemlékezés a holokauszt áldozataira és az embermentők tetteire nem csupán a múlt feltárása, a múltról való közös gondolkodás elvezet minket napjaink immár legfontosabb feladatához, egymás megértéséhez és megbecsüléséhez”
- mondja a főpolgármester.
EGER
Garázdaság megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak egy 32 éves férfi ellen – közölte a rendőrség a honlapján.
EGER
Kolodko Mihály aprócska alkotása idén került a Pisky sétányra. A figura rajongói pedig gondoskodnak róla, hogy ellássák finomságokkal a duci madarat.
EGER
Augusztus végén helyezték ki a játszótér mellé, de máris eltűnt. A Móra Kiadó azt reméli, pár napon belül előkerül a szobor, ehhez viszont az emberek segítségét kérik.
EGER
A Csukás Színházban tartott ünnepi megemlékezésen felszólaltak az írót személyesen ismerők is, művészek olvasták fel alkotásait.
EGER
Az 'Acélos történetek' című tárlaton különleges anyagokból készült műveket láthatsz a palota összes kiállítótermében.
EGER
Levágták a fejét Kolumbusz Kristóf szobrának Massachusettsben, Virginiában pedig elvitték a helyéről
A genovai utazót, aki 1492-ben felfedezte Amerikát, az Egyesült Államok egyes vidékein ma az amerikai őslakos indiánok lemészárlásának jelképeként tartják számon.
EGER
'Nem könnyű néznem a Pistáról készült fényképet, hiszen rettenetesen hiányzik nekem és nem jó érzés visszaemlékezni a tragédiára. De ha a fene fenét eszik is, megformálom őt még utoljára…' - mondta Jolika néni.
EGER
Kolodko Mihály egy különleges alkotást készített megint, mindannyiunk kedvenc mesehősével gyarapodott a fővárosi miniszobor-kollekció.
EGER
Az alkotás az első darabja a #wonderwomanbudapest akciónak, amelyben neves magyar hősnőknek állítanak emléket.
Népszerű
Ajánljuk