HÍREK
Volt olyan sofőr, aki megpróbálta megállítani a kocsikat, mások a fejüket fogták, de olyan is akadt, aki végigsírta az esetet.
HÍREK
A támadó kábítószer hatása alatt állt. Semmire nem emlékszik a történtekből, pedig menekült is, három embernek kellett letepernie.
HÍREK
A belügyminiszter szerint az akcióval tudtára adták mindenkinek, hogy a szlovák migrációs politika határozott változáson megy át. Az elrettentő akciót csak akkor tervezik megismételni, ha nagyobb létszámú menekültcsoport készül belépni az országba.
HÍREK
Az illegális migránsokat célzó akció során együttműködnek a magyarországi hatóságokkal, és már a közeljövőben terveznek egy magyarországi látogatást is, amelyen a helyzet jövőbeli kezeléséről és az együttműködésről is tárgyalni fognak.
HÍREK
Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter tájékoztatása szerint a szlovák rendőrség és a hadsereg este hét órakor lezárta a zöld határt. Robert Fico arról beszélt, hogy ami jelenleg Gázában történik, az óriási biztonsági kockázatot jelent országa számára.
HÍREK
A Felső-Zemplénben történt eset miatt a szlovák rendőrség eljárást indított, de kiderült, hogy a vizsgálatot végül leállították.
HÍREK
A szlovák budi egy 2504 méteres csúcs szikláin állt. Az egyik fala üvegből volt, ezért járt mindenki a csodájára.
HÍREK
Rudolh Huliak arról is beszélt, hogy miniszterként első útja Oroszországba vezetne, hogy bocsánatot kérjen Vlagyimir Putyintól az Ukrajnának nyújtott támogatásokért.
HÍREK
A szerdán aláírt dokumentum szerint a Smer a kormányfői poszt mellett 6 minisztérium vezetését kapja meg. Peter Pellegrini pártja 7 minisztérium élére jelölhet majd tárcavezetőt, illetve ők kapják a parlament elnökének posztját is. Az SNS 3 tárcavezetőt jelölhet majd.
HÍREK
Peter Pellegrini már csak Robert Fico pártjával tárgyal, így bizonyos, hogy a háromszoros volt kormányfő alakít kormányt. Az még nem teljesen tiszta, kinek milyen szerep jut az új kabinetben.
HÍREK
Miután a szomszédos országok lezárták határaikat, a menekültek nagyobb csoportjai, köztük kisgyermekes anyák is kezdenek a szlovák fővárosban összpontosulni.
HÍREK
A választáson győztes Smer vezetője inkább a parlament elnöki posztját ajánlaná fel Peter Pellegrininek. A nacionalista SNS lehet a koalíció harmadik tagja.
HÍREK
A külügyminiszter szerint az Európai Unió migrációs politikája „támogatja az embercsempészek üzleti modelljét”.
HÍREK
A lépésre egy nappal azt követően kerül sor, hogy szerdától Csehország és Lengyelország vezettek be hasonló intézkedést szlovák határukon.
Népszerű
Ajánljuk