HÍREK
Kiderült, hogy rosszul számolták a betegeket, és pár nap alatt majdnem több lett a gyógyult, mint ahányan megfertőződtek.
HÍREK
Több járásban is enyhítenek a korlátozásokon Szlovákiában, de párhuzamosan folytatódik a távoktatás is.
HÍREK
Kiderült, hogy a férfi valójában a nő futtatója, és együtt érkeztek a pozsonyligeti benzinkútra.
HÍREK
A 79 éves férfi több krónikus megbetegedésben is szenvedett, ezek voltak a halálának elsődleges okai, de az oltás mellékhatásaiként fellépő láz és elgyengülés is hozzájárult a halálához.
HÍREK
A szlovák hatóságok szerint a magyar férfi ráadásul arra használta, hogy reklámozza a vállalkozását, ami dél-afrikai vadászatok szervezésével foglalkozik.
HÍREK
A nagymihályi járásból származó mintákban mutatták ki az új, veszélyesebb koronavírus-mutációt, ami elsőként Anglia déli területein kezdett terjedni.
HÍREK
Először olyan bonyolultnak tűnt karácsonyra hazautazni a Felvidékre, mintha a Holdra akarnánk menni. Aztán minden másképp alakult, mint ahogy számítottunk rá.
HÍREK
A kormány nagy része karanténba vonul. Az egész napos kijárási korlátozást éppen holnaptól vezetik be.
HÍREK
A tilalom december 19-én reggel öt órától lép hatályba, és a jelenlegi tervek szerint január 10-ig marad érvényben.
HÍREK
A lakosság 65 százalékát tervezik beoltani négy körben. Legkorábban a BioNTech és a Pfizer engedélyeztetése történhet meg, de a Moderna vakcinája és az Astra Zeneca oltóanyaga is már az engedélyeztetési procedúra végén jár.
HÍREK
A „Konzultáns” fedőnevű rendőrségi akció keretében őrizetbe vettek közül hét személy - köztük több polgármester - ellen indítottak eljárást. Az őrizetbe vételek közbeszerzések befolyásolásával, illetve az Európai Unió pénzügyi érdekeinek megsértésével állnak összefüggésben.
HÍREK
Egy újságírógyilkosság, egy miniszterelnök bukása és egy új kormány kellett ahhoz, hogy Szlovákiában végre ténylegesen meginduljon a korrupció elleni harc. Tegnaptól van új főügyész is, aki szerint a főügyészség már nem csak a kiválasztottakat fogja védeni.
Népszerű
Ajánljuk