HÍREK
A mentőegységek versenyt futnak az idővel, az éjszakai hideg is még sürgetőbbé teszik az emberek kiszabadítását. Már több mint 5000 halálos áldozatot jelentettek a két országból, számuk várhatóan tovább fog növekedni.
HÍREK
Még a földrengés epicentrumától viszonylag messze lévő város ipar negyedét is teljesen letarolta a földrengés. Egy épület se maradt épen, ahogy a videón is látszik: szinte mind összedőlt.
HÍREK
A szüleit sajnos nem tudták időben kiszabadítani, mindketten meghaltak. Folyamatosan dolgoznak az emberek kiszabadításán mindkét országban, közben a halálos áldozatok száma is rohamosan növekszik.
HÍREK
A Kutyák Határok Nélkül csapatán kívül hamarosan a Katolikus Karitász is megkezdi a keresést az esetleges túlélők után a földrengés által sújtott területen. A baptisták, a máltaiak és a Hunor mentőszervezet szintén kinn vannak.
HÍREK
Éjszakára -5 fokra hűlt a levegő, ezrek pedig még mindig a romok alatt vannak, és segítségéért kiáltanak.
HÍREK
A katasztrófának már közel kétezer halálos áldozata van. Több ezer épület dőlt össze mindkét országban, jelenleg is keresik a túlélőket a romok között.
HÍREK
Ami épület az elsőnél csak megrongálódott, az jó eséllyel ebben a rengésben le is dőlt. Rengeteg halott van, a számuk meredeken emelkedik.
HÍREK
Összeomló házak, megrepedő utak, lángoló épületek, kétségbeeesetten menekülő emberek, a romok alól kimentett túlélők... Megrázó felvételek a természeti katasztrófáról.
HÍREK
A legnagyobb rengés elérte a Richter-skála szerinti 7,8-as erősséget is, a török és a szír oldalon is sok halott van, és sokan rekedtek az összedőlt épületek romjai alatt.
HÍREK
A Kongói Demokratikus Köztársaságban és Dél-Szudánban tett látogatást, és kijelentette Afrikával kapcsolatban: „A fegyverkereskedelem, úgy gondolom, a legnagyobb pestis a világban.”
HÍREK
Állítólag rengeteg pénzt kapnak a szír katonák Oroszországtól, ha hajlandóak csatába vonulni Ukrajnában.
HÍREK
Eddig még egyetlen szíriai harcos sem jutott el a frontra, de körülbelül 400-an vettek részt oroszországi kiképzőtáborokban az ukrán határ közelében.
HÍREK
A források szerint többük már meg is érkezett Ukrajnába, és Kijev bevételéhez vethetik be őket az orosz csapatok.
HÍREK
A kurd–arab erők körbevették a börtönt, de a napok óta zajló összecsapások még mindig tartanak. Az iszlamisták gyerekeket is túszul ejtettek.
HÍREK
A végtagok nélkül született Musztafáról és apjáról egy menekülttáborban készült a fotó. A közösségi gyűjtésnek köszönhetően most művégtagokat kaphatnak és új életet kezdhetnek.
Népszerű
Ajánljuk