KÖZÖSSÉG
A betegség és szövődményei nagyon megviselték a szervezetét, csak lassan gyógyult, majd ezután derülhetett ki, hogy más probléma is van. A Blikk információi szerint a színésznő még külföldi kezelést is igénybe vett.
KÖZÖSSÉG
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.
KÖZÖSSÉG
Bognár Gyöngyvér eredetileg takarítói állást keresett, végül óvónőnek vették fel. A gyerekeket nem zavarja, hogy nem tökéletes az angolja.
KÖZÖSSÉG
A színésznő szerint szomorú volt az egész, nem is tudott mit kezdeni a helyzettel. Zsurzs szerint az a módszer, hogy Mari semmibe vette őt, még mindig bántja.
KÖZÖSSÉG
Ebben a kvízjátékban 13 hírességet mutatunk, akik április hónapban látták meg a napvilágot. Ugye felismered őket?
KÖZÖSSÉG
A Vígszínház fiatal tehetsége elmondta, milyen kihívásokkal jár a gyereknevelés, ha mindkét szülő színész, miről nem tud lemondani akkor sem, ha nem környezetbarát, és miért rándul görcsbe a gyomra egy bizonyos témától.
KÖZÖSSÉG
Az évtizedek óta futó amerikai szappanopera sztárját az ujjlenyomatai alapján azonosították. A hatóságok kizárták az idegenkezűség lehetőségét.
KÖZÖSSÉG
Közvetlenül az ezredforduló után ő volt a legismertebb és legszexibb latin színésznő, nem sokkal azután, miután összejött Ryan Goslinggal, azonban nyugdíjazta magát. Íme Eva karrierje az Aerosmith dögös bombázójától az erős női szerepekig és a karrierje beáldozásáig.
KÖZÖSSÉG
A színésznő nyolcvan éves volt. Pályatársai szerint nagyon kedves és szerethető ember volt.
KÖZÖSSÉG
A gyermeksztárság egyik legelrettentőbb példája a 49, évét betöltő Drew Barrymore-é, akit szinte teljesen bedarált a korán jött siker és a szülők felelőtlensége. Nem hitte, hogy megéri a 25. szülinapját, mégis sikerült kimásznia a gödörből. Megírtuk, hogyan!
KÖZÖSSÉG
A 40 éves Polina Mensikh egy zsúfolt kulturális központban lépett fel Kumachovo faluban, kevesebb mint 40 mérföldre a frontvonaltól. Ekkor történt meg a támadás.
KÖZÖSSÉG
A színésznő és partnere négy métert zuhantak, miután átestek a korláton. Korábban a Nemzeti Sportnak beszélt az ominózus díszletről, illetve a jelenetről.
KÖZÖSSÉG
A színésznő állapota miatt csak egyetlen darabban játszik most, ahol nem gond, hogy mankóval közlekedik a színpadon.
KÖZÖSSÉG
A francia és magyar nyelven párhuzamosan dolgozó színésznő 1969. június 10-én Budapesten született, gimnazistaként A Cég nevű alternatív rockzenekarban énekelt, s szerepelt Tímár Péter Moziklip című filmjében.
KÖZÖSSÉG
1986 óta dolgozik a színész szakmában és nem volt egyszerű dolga. De sosem adta fel és azótra hihetetlen karriert tudhat magáénak.
KÖZÖSSÉG
A színésznő arról is beszélt, hogy Trokán Péter csodálatos édesapja volt a lányainak, a szoptatáson kívül megcsinált mindent.
KÖZÖSSÉG
A színésznő eddig nem nyilatkozott újdonsült párjáról, Medveczky Balázsról, de most kivételt tett, és beszélt a kapcsolatukról.
Népszerű
Ajánljuk