SZEMPONT
Az országjáró politikus szerint botrány, hogy a külügynél korábban letagadták az orosz hackerek két évvel ezelőtti kibertámadását, amit kampányhazugságnak neveztek.
SZEMPONT
Nemzetbiztonsági szempontból fontos információk kerülhettek orosz kézre, ami miatt a bizottság összeülését kezdeményezte az Országgyűlés Külügyi Bizottságának jobbikos alelnöke.
SZEMPONT
Szijjártó állítja, hogy Kaufmann Balázs csak titkosszolgálati módszerekkel juthatott információhoz az esettel kapcsolatban. A 444 újságírója szerint nem ez történt, de forrását nem fedi fel.
SZEMPONT
Óriásit ugrott előre Deutsch Tamás, míg ennél is nagyobbat zuhant Novák Katalin és Varga Judit. Ellenzéki politikusok közül hárman fértek be az első százba.
SZEMPONT
A miniszter szerint a nemzetközi politikai szereplőknek be kellene fejezniük a feszültségkeltést Bosznia-Hercegovinában, és be kellene fejezniük a szankciókkal való fenyegetőzést.
SZEMPONT
Egy máltai cég méregdrága gépén repült 2020 novemberében Kambodzsából Thaiföldre még a Covid alatt. Közadatigényléssel kiderült, hogy nem is kevés pénzért.
SZEMPONT
Ukrajna ebben a háborúban nem fog tudni győzni, egy nukleáris nagyhatalmat egy ilyen típusú háborúban nem lehetséges legyőzni - jelentette ki a miniszter.
SZEMPONT
A miniszter szerint sikeres volt a tárgyalás, és a kelet-nyugati összeköttetések fejlesztését célzó, kínai Egy övezet, egy út stratégia keretében a két ország olyan projektlistát állított össze, amelyen a közösen végrehajtandó beruházások, fejlesztések szerepelnek.
SZEMPONT
A 60 éves S. Gy. letartóztatásának okairól egyelőre nem tudni semmit. A férfi francia–magyar kettős állampolgár, Afrika-szakértő.
SZEMPONT
Szerinte rajtuk is múlik, hogy lesz-e jobboldali fordulat a júniusi EP-választáson, ugyanis Magyarország a normalitás szigete egy háborgó liberális tenger közepén.
SZEMPONT
A külügyminiszter az MTI-n keresztül kelt ki egy „álhír” ellen. Csakhogy az értesülés a Híradó híroldalán jelent meg.
SZEMPONT
2 milliárd euró kifizetését akadályozza a magyar kormány. A külügyminiszter ezt azzal indokolja, hogy Ukrajnában visszavonnák a Richter tucatnyi gyógyszerének engedélyét.
SZEMPONT
A magyar külügyminiszter szerint minden eddiginél nagyobb eszkalációs kockázattal jár a Közel-Keleten és adott esetben a globális biztonságot is veszélyeztetheti.
SZEMPONT
A miniszterelnök elmondta, hogy a legnépszerűbb magyar előadó száma most a kedvence, bár csak a szöveg egy részét tudta idézni.
SZEMPONT
Fico embere sikerrel tudott fordítani, az első fordulóban még riválisa állt az első helyen. A részvételi arány 60 százalékos volt, ami a második legmagasabb a szlovákiai államfőválasztások történetében.
SZEMPONT
A szlovák elnökválasztásokon eddig elindult magyar jelöltek közül Forró Krisztián kapta a legkevesebb szavazatot: a szombati voksoláson a szavazatok 2,91 százalékát szerezte meg.
Népszerű
Ajánljuk